Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Korrupciógyanú a fővárosban: furcsa, hogy minden stimmel

A legnagyobb ellenzéki párt bejelentést tesz a megalakuló korrupcióellenes hivatalnál, mert a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. egyik irodájának kialakításakor a közbeszerzési pályázatot úgy írták ki, hogy az gyanúra ad okot - mondta az InfoRádiónak a Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezetője.

Fillérre pontosan annyiért alakították ki a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. egyik ügyfélszolgálati irodáját, mint amennyi a közbeszerzési törvény szerint legális. Az eset éppen emiatt gyanús, így a Fidesz az ügyben bejelentést tesz az alakulóban lévő korrupcióellenes szervezetnél, a Közérdekvédelmi és Közbeszerzési Hivatalnál - mondta az InfoRádiónak a Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezetője.

Spaller Endre szerint éppen az olyan esetek ellen hirdetett harcot Bajnai Gordon miniszterelnök, legalábbis szavakban, amelyeknél jogilag minden rendezettnek tűnik, ám összességében úgy tűnik, hogy valami nincsen rendben. Megjegyezte: ezen az ügyön jól le lehet majd mérni, mennyire gondolja komolyan a korrupció elleni fellépést a kormányfő.

Furcsaságok

A vonatkozó törvény szerint 45 millió forintnál nagyobb értékű beruházás esetén nyílt közbeszerzési eljárást kell indítani, az ügyfélszolgálati irodát pedig 44 millió 860 ezer forintért alakítják ki. A jogszabály azt is kimondja, hogy új pályázat kiírása nélkül legfeljebb 10 százaléknyi pótmunkát lehet igényelni, a megrendelő pedig valamivel több, mint 4 millióért két pótlást. Az is előírás, hogy legalább három ajánlatot kell bekérni, márpedig a kft. éppen ennyit kapott - sorolta a furcsaságokat a politikus.

A cég előzetes számításokat is készíttetett arról, mennyibe kerül majd a beruházás: az egyik kalkuláció végeredménye 14, a másiké pedig csaknem 45 millió forint lett, a két összeg között pedig jelentős a különbség - magyarázta Spaller Endre. A politikus megjegyezte: az ügy a személyi összefonódások miatt is gyanús, a parkolócéget ugyanis Rusznák Imre volt szocialista fővárosi képviselő vezeti, és a kerület polgármestere, Tóth József is MSZP-s.

A Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezetője közölte: azon túl, hogy bejelentést tesznek a korrupcióellenes hivatalnál, felszólítják a városrész önkormányzatát arra, hogy perelje vissza a két összeg közötti különbözetet.

Nem érti

Érthetetlennek tartja Spaller Endre reakcióját a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. vezetője. Rusznák Imre szerint a korszerű ügyfélszolgálati irodát egy öreg épületben alakították ki, a munkák során pedig - éppen a ház kora miatt - nem várt problémák is felmerültek.

A cégvezető elmondta: a beruházást a független igazságügyi szakértő rendben találta, a közbeszerzési eljárás is szabályos volt. A vizsgálati eredményt elküldték a felügyelőbizottságnak és az érintett önkormányzatok képviselőinek is, ám korábban senkitől nem kaptak észrevételt.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×