Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
316.31
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Szabálysértési eljárás indulhat a debreceni gárdaruhásokkal szemben

Szabálysértési eljárást kezdeményez a rendőrség azok ellen, akik a - jogerősen feloszlatott - Magyar Gárda formaruháját viselték csütörtökön Debrecenben, a Jobbik megemlékezésén - tájékoztatta az MTI-t Uzonyi Attila rendőr alezredes, debreceni rendőrkapitány pénteken közleményben.

A Jobbik csütörtök este Debrecen főterén tartotta október 23-ai megemlékezését, amelyen egyenruhában részt vettek a magukat Új Magyar Gárdának nevező szervezet tagjai is.

A rendezvény befejezése után rendőrök igazoltatták az egyenruhásokat, miközben a téren lévők indulatosan szidalmazták, hazaárulózták a sorfalat álló és az igazoltató rendőröket.

Komolyabb dulakodás egy ízben alakult ki, amikor a rendőrök kiemeltek az egyenruhások közül egy embert.

Uzonyi Attila rendőrkapitány közlése szerint "a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel" szabálysértésének elkövetése miatt kezdeményeztek eljárást az igazoltatottakkal szemben; az ügy iratait a következő munkanapon juttatják el a Debreceni Városi Bírósághoz.

Uzonyi Attila jelezte azt is, hogy "egyesülési joggal visszaélés vétség" megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el azokkal kapcsolatban, akik a csütörtöki rendezvényen, illetve azt megelőzően szórólapokon és internetes oldalakon a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda vezetőiként nevesítették magukat.

A debreceni rendőrkapitány tájékoztatása szerint egy gárdaformaruhát viselő embert, aki akadályozta az igazoltatást, a rendezvény helyszínétől távolabb vittek, hogy az intézkedéseket biztonságosan és akadálymentesen tudják végrehajtani.

A férfit nem állították elő, a rendezvény helyszínétől körülbelül harminc méterre elengedték. Vele szemben jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indítottak szabálysértési eljárást - közölte Debrecen rendőrkapitánya.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×