Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.19
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Idén nem tiltják ki a sárga matricás autókat a belvárosból

Keddre tervezte, mégsem vezette be a főváros a sárga matricás korlátozást, amelynek nyomán a túl sok káros anyagot kibocsájtó járművek nem hajthattak volna be Budapest Hungária körúton belüli útjaira. Gonczlik Tamás, a Főpolgármesteri Hivatal környezetgazdálkodási osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: az intézkedés bevezetéséhez szükséges KRESZ-módosítást még nem történt meg, ezért legkorábban januártól korlátozhatják a sárga matricás járművek közlekedését.

Nem szerepelnek még a KRESZ-ben azok a jelzőtáblák, amelyek kijelölnék annak a zónának a határát, ahová szmogriadó idején a sárga matricás, azaz a több káros anyagot kibocsátó autók nem hajthatnának be. Ezért, bár keddre tervezte, a főváros nem vezette be a korlátozást - mondta az InfoRádiónak a Főpolgármesteri Hivatal környezetgazdálkodási osztályának vezetője.

A KRESZ-módosítást főváros már akkor, 2008 novemberében beterjesztette, amikor a közgyűlés elfogadta az első szmogriadó-rendeletet. Azóta többször is egyeztettek erről az illetékesek, döntés azonban egyelőre nem született - magyarázta Gonczlik Tamás.

A jelenleg érvényben lévő szmogrendelet szerint a főpolgármester riasztási fokozatban Budapest közigazgatási határán belül elrendelheti a gépjárművek használatának a korlátozását, tekintettel azok rendszámtábláján található utolsó számjegyére. A KRESZ módosítása után egy külön önkormányzati rendelet alapján lesz lehetőség arra, hogy a sárga színű matricával ellátott, kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó járműveket október 20-a és március 8-a között kitiltsák a Hungária körúton belüli területről.

A korlátozás bevezetéséhez azonban nem csak a jelzőtáblák hiányoznak: Gonczlik Tamás szerint még azt a fővárosi rendeletet is meg kell alkotni és el kell fogadni, amely hatályba lépteti a szmogriadó-rendelet vonatkozó részét.

Ebben a naptári évben már nem valószínű, hogy kitiltják a sárga matricás autókat a belvárosból, ha túlságosan megnő a káros anyagok mennyisége a főváros levegőjében, ám a jövő márciusig lehetséges, hogy életbe lép a szabályozás - mondta a Főpolgármesteri Hivatal osztályvezetője.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×