Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Dugó-előrejelző működik az M0-áson

Forgalmi dugó előrejelzőt vezettek be az M0-ás autóúton. Szabó Attila, a Budapest Mikroelektronika Zrt. igazgatója elmondta, a rendszer az M1-es, M7-es autópályáról, az M0-ás déli szakasza felé haladóknak ad információt arról, hogy milyen gyorsan lehet keresztülmenni a körgyűrűn.

A Budapest Mikroelektronika Zrt. az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-vel együttműködve fejlesztette ki a Várható Utazási időket Kijelző (VUK) rendszert. Alapszolgáltatása szerint az M1 és M7 autópályák bármely irányából érkező járművezetői számára kijelző táblákon ad információt, hogy az egyes lehajtók (Diósd, 6-os út, Csepel) a pillanatnyilag mért forgalmi helyzetben hány perc alatt érhetők el.

A négy kijelző tábla az M0 felhajtótól kellő távolságra és olyan helyekre lett telepítve, ahol a járművezető még döntési helyzetben van, és ha indokolt alternatív útvonalat tud választani például ha a kijelző balesetről, vagy túl hosszú menetidőről tudósít. A rendszer a járműfolyamban részt vevő járművek rendszámait olvassa le négy mérőponton és megfelelő matematikai algoritmussal számítja ki az adott sáv haladási átlagsebességét.

A Mikroelektronika Zrt. igazgatója az InfoRádiónak elmondta: jogilag nem aggályos, hogy a rendszer leolvassa az autók rendszámait, hiszen a leolvasás után egy vissza nem alakítható kód formájában használják fel az adatokat, vagyis a későbbiekben azok senkinek a birtokába nem kerülhetnek.

Szabó Attila hozzátette: a dugófigyelő rendszert három hónappal ezelőtt kezdték el tesztelni, és most már üzemszerűen működik. Elmondta: érzékelhetően csökken a torlódás az autóúton, de a zsúfoltság miatt bekövetkező baleseteket a rendszer nem tudja kivédeni.

Azok számára ad fontos információt, akik nem szeretnének beragadni a dugóba, és órákig egy helyben állni - fűzte hozzá az igazgató.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×