Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
315.91
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Sólyom: a többség együttérzése és értelmes munka is kell a roma integrációhoz

Jogosnak tartja a jászsági Kállai László által vezetett Roma Menet követeléseit Sólyom László. A köztársasági elnök erről az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának budapesti konferenciáján beszélt.

Sólyom László szerint a kistelepülések fejlődését támogató pályázatok túl konkrétak, ezért az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt arra, amire szükségük van, hanem csak arra, amire lehet. A köztársasági elnök fontosnak tartaná azt is, hogy a géppel végzett, tehát kevesebb munkást igénylő nagyipari technológiák helyett a munkanélküli cigányok által lakott településeken lehetőség szerint inkább a kétkezi, úgynevezett élőmunkát támogassa az állam.

Sólyom László szerint az "agyonkutatott", de mégis kibeszéletlenül hagyott probléma mélyén ott van a bűnözés, az iskolai szegregáció, a segélyezés és a korrupció is. Mindezekre azonban közös, uniós megoldás nem lesz, mert a romák integrációja tagállami feladat - tette hozzá. Pozitív példaként említette a pécsi Gandhi Gimnáziumot, a magyarmecskei iskolát, a jezsuiták Szeretet Iskoláját és a Máltai Szeretetszolgálat segítségével befogadó faluvá lett Tarnabodot. Kiemelte viszont, hogy hiába tanítjuk együtt a cigány gyerekeket a magyarokkal, ha közben a szülők elkülönítettsége megmarad.

Sólyom László szerint a jászsági Kállai László és a Roma Menet tagjai joggal demonstráltak az ellen, hogy sokan egyedül a cigányokat teszik felelőssé a nyomorúságukért. Ugyanakkor az államfő a jog és az erkölcs szabályainak betartását várja el a romáktól is, akiknek szerinte empátiára és értelmes munkára van szükségük.

A konferencián felszólalt az Európai Bizottság foglakoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős tagja is. Vladimir Spidla felhívta a figyelmet az uniós pénzalapokra, amelyekből finanszírozni lehet a romák mindenki számára hasznos integrációját. Ezt hangoztatta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter is, Járóka Lívia, az Európai Néppárt cigány származású európai parlamenti képviselője pedig az uniós támogatási rendszer reformját, egy új roma vezetői réteg megteremését, valamint a civilek megerősítését sürgette.

Kállai Ernő a kisebbségi ombudsman azt mondta, hogy a romák ügyében nem szavakra, hanem megvalósítható programokra és cselekedetekre van szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×