Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
315.81
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Miskolc része marad Miskolctapolca

Hiába döntött csaknem egy évvel ezelőtt az elszakadásról népszavazás, Miskolctapolca továbbra is Miskolc szerves része marad, miután a Fővárosi Bíróság elutasította azt a keresetet, amelyet a Miskolctapolca Leválását Előkészítő Bizottság az önkormányzati tárca határozata ellen nyújtott be.

A Fővárosi Bíróság (FB) egyetértett az önkormányzati miniszterrel abban, hogy az új község alakítására irányuló kezdeményezést nem terjesztette elő a köztársasági elnökhöz - tájékoztatta a bíróság sajtó- és nemzetközi kapcsolatok osztálya az MTI-t hétfőn.

"Közigazgatási ügyben a bíróság elutasította a Miskolctapolca Leválását Előkészítő Bizottság (LEB) felülvizsgálati kérelmét, melyet az önkormányzati miniszter azon határozata ellen nyújtott be, amellyel utóbbi (kérelmezett) az új község alakítására irányuló kezdeményezést nem terjesztette elő a Magyar Köztársaság Elnökéhez" - tartalmazza a bírósági végzés.

Tavaly decemberben a Miskolchoz tartozó Miskolctapolcán a városrész önállósodásáról írtak ki népszavazást, amely érvényes és eredményes volt. A népszavazási íven egy kérdés szerepelt: "Egyetért-e ön azzal, hogy Miskolctapolca új községként leváljon Miskolc városáról?". A voksolók többsége az elszakadás mellett szavazott. Az önkormányzati miniszter azonban formai okokra hivatkozva nem terjesztette elő az önállósodási kezdeményezést a köztársasági elnöknek, ezt támadta meg a LEB.

Az FB sajtóosztályának közlése szerint a bíróság egyetértett az önkormányzati tárca vezetőjével abban, hogy a kezdeményezés előkészítése során a LEB olyan, az önkormányzati és területszervezésről szóló törvényben rögzített eljárási szabályokat sértett meg, amelyek utóbb nem pótolhatók és garanciális jelentőségük van.

A bírósági végzés kimondja: a LEB a népszavazás előkészítésébe nem vonta be a helyi képviselőt, nem tett javaslatot a vagyoni jogok és kötelezettségek megosztására és viselésére, a népszavazást megelőzően nem kérte a miskolci képviselő-testület állásfoglalását a javaslatról. Ennek hiányában pedig a polgármester nem tehetett eleget annak a törvényi kötelezettségének, hogy lakossági fórumon ismertesse a testület álláspontját.

A bíróság nemperes eljárásban, végzéssel döntött, amely ellen nincs helye fellebbezésnek.

A főként európai hírű barlang-termálfürdőjéről nevezetes üdülőövezet népszavazást kezdeményező lakói azért indítványozták a referendumot, mert megítélésük szerint Miskolc nem tett meg mindent a településrész fejlődéséért.

2005 januárjában egy lényegében hasonló kérdésben már tartottak népszavazást, akkor a voksolók több mint fele elutasította a különválást.

Miskolctapolca az írásos emlékek szerint 1210 óta a borsodi megyeszékhely része.

Címlapról ajánljuk

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×