Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Dávid Ibolya felszólalt a toryk kongresszusán

Az európai országok ma ismét több olyan problémával küszködnek, amelyekről azt gondolták, hogy rég maguk mögött hagyták - mondta csütörtökön, a brit Konzervatív Párt éves kongresszusán Dávid Ibolya, aki szerint a kontinensen "újból divatba jött" a populizmus és a demagógia.

A Magyar Demokrata Fórum elnöke a manchesteri rendezvény egyik díszvendégeként felszólalva kijelentette: a populizmus és a demagógia könnyű megoldásokat kínál a bajokra. Sokan ismét burjánzó államapparátusok létrehozására törekszenek, ezek azonban csak arra jók, hogy magas adóterhükkel, hatékonyságot nélkülöző működésükkel és átláthatatlanságukkal tönkretegyék a minőségi közszolgáltatásokat és a versenyképességet.

Dávid Ibolya szerint azonban pártja változatlanul a kis, de hatékony és őszinte kormány, valamint a felelős környezetvédelmi politika híve.

Az MDF vezetője kijelentette: az európai változások motorja csakis az Európai Parlament új, a brit toryk kezdeményezésére létrejött konzervatív-reformer frakciója lehet.

A magyar politikus szerint az MDF és a brit Konzervatív Párt együttműködése túlmutat az egyszerű baráti kapcsolatokon, a két pártot hosszú távú stratégiai szövetség köti össze.

Felszólalása után Dávid Ibolya az MTI-nek telefonon elmondta: a konzervatívokra a válságos időszakban a józan realitás jellemző, amely a megtakarítások, az ésszerűsítések, a visszafogott költségvetési kiadások ösztönzésével célozza a mihamarabbi kilábalást a jelenlegi válságból.

A Magyar Demokrata Fórum elnöke ezzel kapcsolatban visszautalt George Osborne-nak, a tory árnyékkormány pénzügyminiszter-jelöltjének "meglepően őszinte" kongresszusi felszólalására. Dávid Ibolya szerint Osborne "abszolút őszintén" beszélt a konzervatívok kormányprogramjáról, az állami eladósodás megállítását és a költekezés visszafogását célzó ésszerűsítési tervekről.

Az MDF vezetője elmondta: a brit konzervatívok tudomásul vették, hogy a magyar párt szükségesnek tartja a kelet-közép-európai országok számára az EU intézményi reformjaira kidolgozott Lisszaboni Szerződést.

A Konzervatív Párt népszavazást írna ki Nagy-Britanniában a szerződésről abban az esetben, ha a jövő tavaszi brit választásokon kormányra kerül, és a dokumentumot addig még nem ratifikálta mindegyik uniós tagállam.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×