Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.5
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Juhász Gábor letette a miniszteri esküt

Letette a hivatali esküjét Juhász Gábor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter. A szocialista politikus azt mondta, hogy elsődleges céljának tekinti a pártpolitika távol tartását a szolgálatoktól.

2006 óta a harmadik miniszter lépett hivatalba hétfőn a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok élén, Juhász Gábor korábbi igazságügyi államtitkár ugyanis letette esküjét az Országházban. A politikus az eskü után azt mondta, szakmai alapú munkát akar a titkosszolgálatoknál.

"Újdonsült miniszterként feladatul kaptam, és minden erőmmel azon leszek, hogy a pártpolitikát távol tartsam a szolgálatoktól. És azon is, hogy azt a hangulatot, ami ma a nemzetbiztonsági bizottságban jellemző, normalizáljuk, és szakmai alapon, egyre inkább bizalmi légkörben dolgozzunk" - fogalmazott.

Juhász Gábor elmondta, hogy egyeztetésre hívta azokat a volt minisztereket, akik ma is az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai, így Kövér Lászlót, Demeter Ervint és Juhász Ferencet. Utóbbi kettőtől kapott választ: egyikük elfogadta a meghívást, másikuk nem, feltehetőleg Demeter Ervin utasította el a felkérést.

Juhász Gábor kérdésre válaszolva elmondta, az Országgyűlés honlapján olvasható életrajzában nem szándékosan tüntette fel hamis színben a végzettségét. "Főiskolai diplomám van, és soha nem állítottam mást, kérdésre válaszolva is ezt erősítettem meg. A parlament honlapján a képzettségek jegyzékében igen, de az életrajzi adatokban nem szerepel helyesen ez az adat. Úgy gondolom, hogy engem is terhel a felelősség, hogy ezen átsiklottam. Sokkal jobban jártam volna én is, ha ez előbb kiderül, és nem most, a miniszteri megbízatáskor" - hangsúlyozta.

A kancellária közölte, az Országgyűlés adminisztrációja hibázott, ők viszont azt mondták, változtatás nélkül teszik fel a honlapra az érintettektől kapott adatokat.

Juhász Gábor arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy akkor ki írta az életrajzát. A kormányfő felkérésére Juhász Gábor vezeti majd a Nemzetbiztonsági Kabinetet, a kormány szűk körű, belső testületét, amely az állam és a közbiztonság védelmével összefüggő döntések előkészítésében segíti a kormányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×