Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
316.75
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Teleki László: kormányokon átívelő romaprogramok indultak

Kormányokon átívelő, hosszú távú, komplex romaprogramokat indított az MSZP-kormány, és ezt az utat kell folytatni ahhoz, hogy a cigányság integrációja megvalósuljon - mondta Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány 2013-ig felszámolja a félezernyi telep ötödét, foglakoztatási és oktatási programokat indít az óvodáztatástól az egyetemi képzésekig, 80-100 tanodaprogram kap támogatást, 200 diplomás fiatal kerülhet be a közigazgatásba, 300-an pedig a rendvédelmi pályán folytathatnak tanulmányokat - sorolta a részben idén, illetve januártól induló kormányprojekteket az MSZP országgyűlési képviselője.

Teleki László azt mondta: ahhoz, hogy a cigányság sorsa rendeződjön, a következő kormányok számára is ki van jelölve az út, és a siker érdekében azon kell haladniuk.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×