Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
316.42
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Meghalt a Székesfehérváron elgázolt gyalogos

Elgázoltak egy, az úton szabálytalanul áthaladó gyalogost szombaton, késő este Székesfehérvár lakott területén kívül; a 31 éves férfi a kórházban meghalt - közölte az MTI-vel rendőrség.

A gyalogos átlósan akart átkelni a 7-es és 8-as főút közös szakaszán, és eközben féktávolságon belül lépett a külső sávban szabályosan közlekedő autó elé - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sofőr észlelte ugyan az áthaladó férfit, de hiába kormányzott balra, a gázolást már nem tudta elkerülni. A gyalogos életveszélyes sérülést szenvedett, és a kórházban nem tudták megmenteni életét - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×