Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
315.64
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Bajnai Gordon is részt vett a Dohány utcai zsinagóga ünnepségén

Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök a budapesti Dohány utcai zsinagóga fennállásának 150. évfordulója alkalmából tartott újraavatási ünnepségen. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: el kell szigetelni azokat, akik ostobaságból, sértettségből, cinizmusból vagy hatalomvágyból vissza akarják hozni a holokauszt borzalmas éveit és eszméit.

 A kormányfő hangsúlyozta: a magyarországi zsidóság szellemiségének értékei - a szabadság iránti vágy, a haladásba vetett hit, az emberi méltóság tisztelete és a közösség vállalása - felemelték az egész nemzetet. Korábban megnyitották a Dohány utcai zsinagóga történetét bemutató, a tervek szerint egy éven keresztül nyitva tartó kiállítást. Az eseményen megjelent többek között Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője és Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija. Az 150. évforduló alkalmából Budapesti Dohány utcai zsinagóga elnevezésű emlékérmet bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×