Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
315.62
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Visszaadta hatásköreit Hagyó és Horváth a főpolgármesternek

Ideiglenesen visszaadta minden, a főpolgármestertől kapott hatáskörét Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes pénteken Demszky Gábornak.

Az MSZP budapesti elnöksége pénteken megtárgyalta a főpolgármesternek a BKV felügyeletével kapcsolatos egyoldalú döntése miatt kialakult helyzetet. Az elnökség szerint a kialakult nézetkülönbségeket csak a fővárosi koalíciós egyeztető tanács keretében, konszenzussal lehet rendezni - olvasható az MTI-hez is eljuttatott levélben.

Hagyó Miklós és Horváth Csaba azt írta, hogy az MSZP budapesti elnöksége minden erejével továbbra is támogatja a koalíciós többség fenntartását és a kormánnyal való megegyezést. Meggyőződésük, hogy ebben akkor lesznek eredményesek, ha mindkét pártban nézetazonosság van, illetve ha megegyezésük közösen elfogadott konszenzuson alapul.

A politikusok kifejezték reményüket, hogy a koalíciós egyeztetés keretében konszenzusos megállapodásra jutnak majd. Közlik, hogy - úgy, mint eddig - ezután is készen állnak arra, hogy teljes tudásukkal tovább dolgozzanak Budapestért, folytassák a megkezdett fejlesztéseket, és a ciklus hátralévő részében megvalósítsák azt a programjukat, amelyre 2006-ban felhatalmazást kaptak a választóktól.

Hagyó Miklós és Horváth Csaba tájékoztatta a főpolgármestert arról is, hogy a koalíciós megegyezésig valamennyi jövedelmüket átutalják a kormány által létrehozott Krízisalap számára.

Hagyó Miklós a hét közepén mondott le a BKV felügyeletéről. Ezt követően Demszky Gábor Horváth Csabát bízta a közlekedési cég felügyeletével.

Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője csütörtökön az MSZP-SZDSZ-koalíció jövője szempontjából súlyos, rendkívül egyoldalú, barátságtalan lépésnek értékelte, hogy Demszky Gábor munkáltatói jogkörében Horváth Csabára bízta a BKV felügyeletét. Egyúttal közölte, hogy a kialakult helyzetet a párt fővárosi és országos vezető testületei elé tárják.

Rámutatott, hogy a főpolgármester egyoldalú döntésének akár az is a következménye lehet, hogy a szocialisták komolyan elgondolkodnak a koalíción.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×