Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
315.68
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Martonyi: Slotáék magyarellenességét csak csillapítani lehet

Martonyi János szerint Szlovákiának el kellene fogadnia, hogy a megszerzett területek mellett több mint fél millió magyar embert is megkapott. A volt külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar közösség nem fenyegeti Szlovákia területi integritását, bár van egy csekély kisebbség, amely a témát napirenden tartja.

Amíg a jelenlegi kormánykoalíció irányítja Szlovákiát, nem számít látványos javulásra a magyar-szlovák kapcsolatban Martonyi János volt külügyminiszter. A szakértő, akinek a közép-európaiságról szóló írása az Európai Utas című folyóirat hasábjain olvasható, hozzátette: a Ján Slota pártját jellemző diskurzus olyan mély magyarellenességről tanúskodik, amit csillapítani talán lehet, megoldani azonban nem.

Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: abban bízik, hogy a közép-európai - és ezen belül a szlovák - értelmiség belátja, hogy ez az út nem járható.

A magyar közösség nem fenyegi Szlovákia területi integritását, a magyar kormány több tucatszor elmondta, hogy semmiféle területi igénye nincsen Szlovákiával szemben - hangsúlyozta a volt külügyminiszter.

"Az, hogy Magyarországon van egy csekély kisebbség, amely történelmi nosztalgiából, egyfajta kultúr-radikalizmusból ezt a témát napirenden tartja, és úgy érzi, hogy ennek kapcsán érdemes különböző jelvényeket gyártani és viselni, nem azt jelenti, hogy bármikor lesz olyan magyar kormány, hivatalos politikai tényező, akár a Parlamentben képviselt magyar párt, amelyik ezt napirendre akarná tűzni" - magyarázta.

A szlovák nemzetnek el kellene fogadnia azt, hogy a hozzá csatolt területekkel több mint félmillió magyart is megkapott - fűzte hozzá Martonyi János.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×