Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
314.24
bux:
148097.63
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Kapolyi még nem fizetett a vértesi áramért

Kapolyi László eddig nem fizette ki azt a több százmillió forint értékű áramot, amit a Vértesi Erőmű a tavalyi zavaros áramszerződések kapcsán végül is leszállított a baloldali vállalkozónak - idézi az erőmű szakszervezeteinek állítását a Népszabadság.

Az érdekképviseletek ezért levelet írtak Kapolyinak, aki erre úgy reagált: az erőmű szakszervezeteivel semminemű hivatalos kapcsolata nincs, így nem kíván velük levelezni. Arról szólva, hogy vett-e át kifizetetlenül több százmillió forint értékű áramot, leszögezte: a két fél között szeptember elején lesz választottbírósági tárgyalás, amelyen az összetett ügy valamennyi vonatkozása napirendre kerül majd; addig viszont semmilyen részletről nem kíván nyilatkozni - olvasható a Népszabadságban.

Csillag István egykori gazdasági miniszter 51 millió 400 ezer forintos fizetésért elnököl a májusban 142 millió euró (38 milliárd forint) hitelt felvett Eximbanknál és a Magyar Exporthitel Biztosítónál. Munkáját titkárság és luxusautó segíti - írja a Magyar Nemzet. A volt miniszter 2006-ban Bokros Lajosékkal reformprogramot publikált, amelyben a szociális támogatások megkurtítása is szerepelt.

Magasabb apanázs jut Bodnár Zoltánnak, az Eximbank vezérigazgatójának, aki tavaly 78,2 millió forintot kapott. A lap megemlíti, hogy Csillag István 2007-ben már figyelmeztetett az állami túlköltekezés veszélyeire. Akkor azt mondta, "unokáink poharából isszuk ki a kakaót." A Magyar Nemzet következtetése szerint nem valósult meg tehát Bajnai Gordon kormányfő májusban tett ígérete, amely szerint az állam saját magán kezdené a takarékoskodást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×