Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
314.47
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Fidesz: a kormány cserbenhagyja a rendőrséget

Az MSZP-kormány csak szavakban támogatja a rendőrséget, ígérget, de végül cserbenhagyja a rendőröket és a saját biztonságukért aggódó embereket - közölte Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő.

A fideszes politikus közleményében emlékeztetett rá: sajtóhírek szerint már a túlórákat is korlátozták a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert nincs pénz a szolgálatot teljesítő rendőrök munkájának megfizetésére.

"Ez azt jelenti, hogy még kevesebb rendőr lesz a budapesti utcákon" - szögezte le a politikus.

Hozzátette: a Fidesz elkötelezett a közbiztonság megteremtése mellett, kormányra kerülése esetén haladéktalanul hozzálát a rendőrség megerősítéséhez.

A Magyar Nemzet szombaton számolt be róla, hogy a birtokába került dokumentum szerint Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a BRFK valamennyi szervének megküldött levélben - arra hivatkozva, hogy kimerültek a költségvetési lehetőségek - azt írta: augusztus 1-jétől egy rendőrnek havonta mindössze két túlórát engedélyeznek. A túlórastop egyedül a tüntetéseket biztosító (vagy feloszlató) rendőrökre nem vonatkozik - olvasható a lapban.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×