Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Gyurcsány nőtagozati díjjal tüntette ki Korda Györgyöt és Aczél Endrét

Gyurcsány Ferenc szerint tenni kell azért, hogy Magyarországon ne keressenek kevesebbet a többi munkavállalónál azok a nők, akiknek gyerekük, gyerekeik vannak. A szocialista pártelnök az MSZP szombati nőnapi ünnepségén több elismerést adott át, többek között Aczél Endrének, Balázs Klárinak, Korda Györgynek és Szűcs Erikának.

A kormányfő elmondta: tudja, hogy a nők eleve kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és ráadásul Magyarországon arányosan alacsonyabb a fizetésük, minél több gyerekük van. Példaként említette, hogyha egy nőnek nincs gyereke, akkor 8-10 százalékkal keres kevesebbet, mint egy férfi, de ha van egy vagy két gyereke, akkor már 15-17 százalékkal. Három gyerek esetében a nő negyedével keres kevesebbet, mint ugyanabban a munkakörben dolgozó férfi kollégái - tette hozzá a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: semmiképpen nem a munkáltató dolga, hogy különbséget tegyen a szülők közt, azt üzenve a nőnek, hogy mivel otthon több dolga van, ezért rá kevésbé lehet számítani.

Hangsúlyozta: küzdeni kell azért, hogy ez megváltozzon, mert sem ok nincs rá, hogy ezt a helyzetet az ország elfogadja. Ez a férfiak ügye is, ezt ők sem fogadhatják el - jelentette ki a miniszterelnök.

A szocialista pártelnök megköszönte a nőtagozat munkáját, amely szerinte hosszú távon az egyik legnagyobb esély arra, hogy az MSZP tartósan, jelentősen és átfogóan befolyásolni tudja, hogy milyen országot akar.

A rendezvényen 19 nőtagozati elismerést osztottak ki. Közéleti Díjat kapott Aczél Endre újságíró, Ormos Mária történész, Mága Zoltán hegedűművész, Balázs Klári és Korda György előadóművészek, valamint Vladimir Spidla EU-biztos.

Szegfű Díjat kapott többek között Szűcs Erika szociális miniszter. Vojnik Mária országgyűlési képviselő a Szegfű Oklevelet vehette át.

Az elismeréseket Gyurcsány Ferenc adta át.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×