Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Csányi Sándor szerint előrehozott választásra lehet szükség

Előrehozott választásokról és a Fidesz hiányzó programjáról beszélt Csányi Sándor az ATV reggeli műsorában.

Előrehozott választásra lehet szükség Magyarországon - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az ATV Reggeli Jam című műsorában. Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök, a Reformszövetség és Bokros Lajos javaslatai közül Csányi Sándor melyiket választaná, az OTP vezérigazgatója elmondta: ő a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterének a javaslatait támogatja, mivel álláspontja szerint rövid távon nem oldódnak meg az ország pénzügyi problémái, a helyzet pedig nagyon súlyos.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint az elkövetkezendő hónapokban nem várható, hogy az ország gazdasága kilábal a válságból, ám reméli, hogy év végére, vagy a következő év elejére a hangulat már javulni fog.

"A legfontosabb, hogy nagyon gyorsan, hitelesen, lehetőleg a teljes parlament támogatásával a költségvetés kiadási oldalát jelentősen csökkentő intézkedéseket kell hozni" - mondta a műsorban Csányi Sándor, aki szerint fontos, hogy a fogyasztást terhelő forgalmi adó, például az áfa növekedjen, de az "adók ide-oda tologatása már kevés".

Az OTP első embere szerint az intézkedések meghozatala előtt szükséges a többség támogatásának megszerzése is. "Azt gondolom, meg kellene teremteni a többséget, ha pedig nem lehet, akkor nincs más választás, mint az előre hozott választás" - fogalmazott; hangsúlyozva ugyanakkor, hogy nem ismeri a programot, amelyet a Fidesz végrehajtana kormányra kerülése esetén.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×