Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Fertőzött disznóhústól betegedtek meg Békésben

Fertőzött disznó húsát fogyasztották el Békés megyében, ezért súlyos tünetekkel nyolc ember került kórházba. A megyei Állategészségügyi Állomás vezetője elmondta: az érintett településen, Gábortelepen 157 sertést tartanak az ott lakók. A vizsgálatok szerint 24 malac betegedett meg.

A Békés Megyei Állategészségügyi Állomás munkatársai az ÁNTSZ-től értesültek, hogy három ember került kórházba trichinellózis gyanújával. Ez egy olyan fonálféreg, amely komoly légzőszervi, keringési és emésztőrendszeri tüneteket, valamint lázat és izomfájdalmat okoz. Az állomás vezetője az InfoRádiónak elmondta: a közfogyasztásra kerülő húsoknál kötelezően el kell végezni a trichinella vizsgálatot, a magánvágásoknál azonban nem.

A Békés megyei Gábortelepen, ahol 157 sertést tartanak, 24 beteg állatot találtak. Tóth Gábor elmondta: az ember akkor kaphatja meg a betegséget, ha nyers, vagy nem kellően átsütött-megfőzött húst fogyaszt. Az állatok patkánytól kapták meg a fertőzést.

Az állategészségügyi állomás vezetője elmondta: egy falugyűlés keretében próbálják majd megvitatni az állattartókkal, hogy mi lesz a sertések sorsa. Tóth Gábor szerint van arra lehetőség, hogy állami kártalanítás mellett számolják fel a 11 telepet, és leöljék a sertéseket, valamint megsemmisítsék a késztermékeket is.

A telepeken találtak néhány fertőzött kutyát is, számukra van gyógykezelés. Gábortelepen vágási tilalmat rendeltek el.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×