Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Ázsiai érdeklődő a DAM iránt

Egy ázsiai befektető érdeklődik a termelését tavaly december óta szüneteltető diósgyőri kohászat iránt, és amely a közeljövőben csaknem az összes, mintegy 900 dolgozóját is elbocsátja.

Miskolcon még szerdán ülésezett a Kohászati Krízis Munkacsoport, ahol több kérdésre is választ vár Káli Sándor (MSZP), Miskolc polgármestere a diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004 Kft. vezetésétől, tulajdonosaitól, ám egyelőre hiába. Az ülésén cég vezetői ugyanis - egyéb elfoglaltságukra hivatkozva - nem vettek részt.

A DAM 2004 Kft. képviselőit Káli Sándor arról tájékoztatta, hogy felvette a kapcsolatot néhány Európán kívüli ország nagykövetségével, hogy segítsen a DAM problémájának megoldásában - ismertette Veres László, az önkormányzat szóvivője.

Ahhoz, hogy bármilyen segítséget kapjon a DAM, Miskolc polgármestere határozottabb elképzeléseket vár a cég vezetőitől a termelés újraindításáról - idézte az ülésen elhangzottakat a szóvivő. Elmondta: a városvezetés tájékoztatást kér arról, hogy milyen kintlévőségekkel rendelkezik a társaság, mert egy esetleges új befektetőnek tiszta képet kell kapnia a DAM mostani helyzetéről. Hangsúlyozta: a polgármester arra is "őszinte" választ vár a tulajdonostól, hogy hajlandók lennének-e eladni a gyárat egy másik szakmai befektetőnek, aki elindítaná a termelést.

A tanácskozáson Kissné Vékei Judit, az ITDH helyi képviselője arról számolt be, hogy ők is tettek ajánlatot a DAM 2004 Kft.-nek. Tájékoztatása szerint egy ázsiai befektető érdeklődne a cég iránt, azonban az ITDH többszöri megkeresésére még nem válaszoltak a DAM vezetői.

A bizottság tagjai jónak tartották Ágotai Józsefnek, a DAM Vasas Szakszervezet elnökének azt a javaslatát, hogy össze kell állítani egy olyan minimum létszámot, akiknek maradnia kell a gyárban ahhoz, hogy a kohászati tevékenység esetleges újraindításnak meglegyenek a feltételei.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×