Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Szekeres Imre nem indul az MSZP elnöki posztjáért

Nem indul az MSZP elnöki posztjáért Szekeres Imre honvédelmi miniszter a párt tisztújító kongresszusán.

Fontos, hogy a szocialista párt és a kormány "minél nagyobb egységet mutasson fel" - indokolta döntését Szekeres Imre, akit a nógrádi szocialisták javasoltak pártelnöknek Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó mellett. Hozzátette: hivatalosan pénteken tájékoztatja erről a jelölőbizottságot.

A honvédelmi minisztérium által vásárolt 57 darab, 41 millió forint összértékű laptoppal kapcsolatban Szekeres Imre elmondta: a katonák biztonságát szolgáló, műveleti területen használt, katonai felhasználású számítógépekről van szó.

Közölte: a pályázatot egy éve írták ki, 11 cég ajánlata közül a legjobbat és legolcsóbbat fogadták el. Hozzátette: "örül", hogy 700 ezer forintos darabáron hozzá tudtak jutni az eszközökhöz.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×