Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Indulhat a kolozsvári Mátyás-szobor felújítása

A magyar kormány átutalta a kolozsvári Mátyás-szobor felújítására szánt 100 millió forintot. Fadrusz János szobrának renoválása decemberre fejeződhet be.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium átutalta a kolozsvári Mátyás szobor felújításához szükséges összeg felét, mintegy 100 millió forintot a város önkormányzatának - közölte a Kulturális Örökségvédelmi és Koordinációs Főosztály vezetője.

Mihályfi László elmondta: most már kiírható a közbeszerzési eljárás az emlékmű helyreállítására. Hozzátette: a kulturális tárca feltételül szabta, hogy a teljes felújítást a bronzszobor elmozdítása nélkül végezzék el, a talpazatot az eredetivel azonos, Komárom-Esztergom megyéből származó süttői mészkőből hozzák helyre.

Kolozsvár alpolgármestere azt mondta: Fadrusz János 1902-ben felavatott Mátyás szobrát teljesen fel kell újítani. László Attila közölte: az alapzat süllyed, a robbantásos technikával kitermelt kő tovább repedezett, és a bronzrészeket szintén pótolni kell. A felújítás - amelynek 200 millió forintos költségét a magyar kulturális kormányzat és Kolozsvár önkormányzata fele-fele arányban állja - várhatóan december végéig fejeződhet be.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×