Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Egy fegyőr vihette be a mobilt Zuschlagnak

Egy fegyőrt gyanúsít az ügyészség azzal, hogy mobiltelefonokat csempészett a kecskeméti börtönbe. Az egyik telefont az MSZP volt képviselőjénél Zuschlag Jánosnál találták meg, aki ellen különösen nagy kárt okozó csalás miatt indult eljárás.

A Szegedi Katonai Ügyészség szóvivője az InfoRádióban elmondta: néhány esetben a fegyőr pénzt is kapott azért mert becsempészte a mobilt a börtönbe. De ezeket a körülményeket még vizsgálják a hatóságok.

Virág Tibor hozzátette: az ezzel kapcsolatos nyomozást várhatóan 1-2 héten belül zárják le. A fegyőr egyébként tagad, és panasszal is élt a gyanúsítgatás ellen.

Az eljárás egy fogvatartott jelzése alapján indult. Azzal gyanúsítják a fegyőrt, hogy összesen öt telefont csempészett be a börtönbe - mondta az alezredes.

Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselőt különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják. 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.

A per, melyben vele együtt még tizenhat embert vádolnak különböző bűncselekményekkel 2008. október 8-án kezdődött el a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Pöttyös lámpahordó-kabócát azonosított Magyarországon a Nébih. A károsító komoly növény-egészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdei fákra. A lakossági bejelentéseknek kiemelt szerepük van a károsítók mielőbbi észlelésében, ezt jól mutatja, hogy az első hazai előfordulást is egy ilyen bejelentés alapján sikerült azonosítani. Már a gyanú jelentése is fontos lehet Bogya Sándor, a Nébih növény-egészségügyi osztályvezetője szerint, aki az InfoRádióban beszélt a részletekről.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×