Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Demszky vétója

A főpolgármester ismét megvétózta az egészségügyi bizottság által három budapesti kórház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Szolnoki Andrea, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának szabaddemokrata elnöke azt mondta: Demszky Gábor álláspontjáról a testület március 19-i ülésén tárgyalnak.

A politikus emlékeztetett: a bizottság tavaly Havas Szófia alelnök indítványára, fideszes támogatással döntött arról, hogy pályázatot ír ki a Bajcsy-Zsilinszky, a Károlyi Sándor és a Nyírő Gyula Kórház foigazgatói posztjára.

A Nyírő Gyula Kórház élén megbízott vezető áll, a másik két intézményt 2003 óta nyugdíjjogosult főigazgatók irányítják. Novemberben a közgyűlés előbb Havas Szófia és Bőhm András szavazatával elutasította a főpolgármesteri vétót.

Az MSZP indítványára a megismételt szavazáskor a három MDF-es képviselő támogatásával a főpolgármester álláspontját fogadták el, és elutasították a pályázat kiírását.

A közgyűlés ezt követően a városvezetés kezdeményezésére elvonta az egészségügyi bizottság vezetői kinevezési jogát, és ezt csak idén kapta vissza a testület. Steiner Pál, az MSZP és John Emese, az SZDSZ frakcióvezetője februárban azt mondta: képviselőcsoportjuk nem tartja indokoltnak a pályázatok kiírását.

Címlapról ajánljuk
Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Pöttyös lámpahordó-kabócát azonosított Magyarországon a Nébih. A károsító komoly növény-egészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdei fákra. A lakossági bejelentéseknek kiemelt szerepük van a károsítók mielőbbi észlelésében, ezt jól mutatja, hogy az első hazai előfordulást is egy ilyen bejelentés alapján sikerült azonosítani. Már a gyanú jelentése is fontos lehet Bogya Sándor, a Nébih növény-egészségügyi osztályvezetője szerint, aki az InfoRádióban beszélt a részletekről.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×