Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Tatárszentgyörgy: Fegyelmi eljárás a helyszínelést vezetők ellen

Szakmai hibát vétettek a rendőrök, amikor nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a tatárszentgyörgyi ház környékére, így nem vették észre az épülettől néhány méterre levő töltényhüvelyeket, ezért fegyelmi eljárás indul "a forró nyomos" parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen - erről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője számolt be pénteken sajtótájékoztatón. A Nemzeti Nyomozó Iroda sajtótájékoztatóján pedig azt jelentették be, hogy összefüggést mutatnak a romák elleni halálos támadások.

Ármos Sándor, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének közlése szerint ugyanakkor abban nem vétettek a rendőrök, hogy eleinte közigazgatási eljárást, és nem büntetőeljárást indítottak. Mint mondta, a tűzvizsgáló és a helyszínre érkező orvos kizárták, hogy idegenkezűség történt volna.

A helyszíni szemle során azonban a főkapitány elmondása szerint azért vétettek a rendőrök, mert azt ugyanúgy kellett volna lefolytatni, mintha bűncselekmény helyszínén szemléztek volna. Hozzátette: a vizsgálat eredménye alapján "a forró nyomos" parancsnok és a helyszíni szemlebizottság vezetője ellen fegyelmi eljárást indított.

Számos hiba

Szakmai és eljárási hibákat követtek el egyes, a tatárszentgyörgyi bűncselekmény kivizsgálásában közreműködő rendőrök, egészségügyi dolgozók, illetve tűzoltók - közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra utasította az érintett tárcavezetőket, hogy folytassanak le az általuk irányított szervek munkatársainak személyi felelősségére is kiterjedő vizsgálatot.

Hozzátette: jövő péntekig kell a minisztereknek elvégezniük a vizsgálatot.

Van összefüggés

Összefüggést mutatnak a romák elleni, halálos áldozatokat követelő támadások, a feltételezések szerint az elkövetők jártasak a vadászfegyverek használatában - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az eddig adatok szerint bűncselekmény-sorozatról szó, az elkövetői kör feltehetően azonos - mondta Petőfi Attila. Hozzátette, hogy eddig hét helyszínen támadtak romákra, a bűncselekményekben négyen meghaltak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×