Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Sissy gyermekeinek lakosztályait is felújítják - családbarát kastély lesz Gödöllő

A nők, a gyermekek és a családok kastélya lesz a Gödöllői Királyi Kastély, ahol izgalmas hétvégi programokkal és a nyár elején induló fejlesztéseknek köszönhetően kibővített múzeumi terekkel, megújult parkkal várják majd a látogatókat - számolt be az InfoRádiónak Újvári Tamás igazgatóhelyettes. Elmondta még, hogy az épület rekonstrukciója május-júniusban kezdődik, és várhatóan 2010 szeptemberéig tart.

Két épületszárnyát is felújítják a Gödöllői Királyi Kastélynak az idén az Új Magyarország Fejlesztési Terv nyomán elnyert uniós pénzekből. Ezen felül helyreállítják a kastélypark 52 ezer négyzetméterét is - mondta el az InfoRádiónak Újvári Tamás, kastély igazgatóhelyettese.

A felújítandó déli szárnyak eredetileg I. Ferenc József és Erzsébet királynő, Sissy gyermekeinek voltak a magánlakosztályai. A felújítás után kiegészítik a kastélytörténeti kiállítást Erzsébet haláláig, de nyílik egy tárlat majd IV. Károlyról, az utolsó magyar királyról is, illetve a két világháború közti időszakról. Hét teremben időszaki kiállításoknak adnak majd otthont. A kastély a nők, a gyermekek és a családok kastélya lesz - szögezte le az igazgatóhelyettes.

A felújításokról és a kastélyról az InfoRádió Barangoló című műsorában, szombat délelőtt kilenctől tájékozódhatnak hosszabban.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×