Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Egy rendőr is volt a bárban, amikor megölték Cozmát

Egy szolgálaton kívüli rendőr tartózkodott a veszprémi Patrióta bárban február 7-én éjszaka a bűncselekmény elkövetése idején, három másik szolgálaton kívüli rendőr fordult meg az este során a bárban vagy az utcában - tudatta közleményben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este.

A megyei főkapitányság ügyeletére - a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben - február 7-én éjszaka, a későbbi gyilkosság elkövetését megelőzően a veszprémi Patrióta lokálból bejelentés nem érkezett, ott a bűncselekmény elkövetését megelőzően szolgálatban lévő rendőr nem járt, rendőri intézkedés nem történt - olvasható a közleményben.

A szórakozóhelyen, illetve az előtte lévő utcában, az éjszaka folyamán négy, szolgálaton kívüli rendőr járt, akiket a nyomozóhatóság az ügyben tanúként hallgatott ki; közülük a bűncselekmény elkövetése idején egy szolgálaton kívüli rendőr tartózkodott "szórakozás céljából" - szögezi le a közlemény. Rámutat arra is, hogy a rendőr a "bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval nem rendelkezett, az ott tartózkodásáról jelentést tett, az odaérkező rendőr kollégáknak felfedte rendőri voltát".

A közlemény szerint a bárban korábban tartózkodó "másik kolléga" fél órával az események kezdete előtt a szórakozóhelyről haza távozott, így "érdemi információval nem rendelkezett". Határozottan cáfolható, hogy őt bárki elküldte volna a szórakozóhelyről. A "másik két szolgálaton kívüli kolléga" egy közös társasággal, az utcai események időpontjában érkezett a helyszínre, s mindketten ott maradtak a szolgálatban lévő rendőrök megérkezéséig és az elsődleges intézkedésekig; tanúkénti kihallgatásuk megtörtént" - olvasható a közleményben.

A nyomozás és a vizsgálat jelenlegi szakaszában kizárható és cáfolható az a sajtóértesülés, hogy a szórakozóhelyen tartózkodó rendőr a roma társasággal érkezett, annak tagja volt, illetve a bűncselekmények elkövetésének éjszakáján, valamint azt megelőző időben biztonsági őrként dolgozott - szögezi le a főkapitányság közleménye.

főkapitányság közölte azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában - ellentétben a sajtóhírekkel -, Veszprémben nem négy, hanem tizenegy rendőr volt közterületi szolgálatban. A bűncselekmény bejelentését követően pedig a megyei rendőr-főkapitányság "bűnügyi és közrendvédelmi állománya soron kívül berendelésre került".

A közlemény kitér arra is, miszerint a Patrióta lokál nevezetű szórakozóhelyről a közrendet és a köznyugalmat súlyosan megzavaró bűncselekményről vagy szabálysértésről az elmúlt egy esztendőben nem érkezett bejelentés a főkapitányságra. Ennek okán a Közterületek biztonságáért veszprémi társadalmi fórum 2008-ban "Biztonságos szórakozóhely" díjat adományozott a Patrióta lokálnak.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×