Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Gyorssegély a gázrobbanás károsultjainak

Gyorssegélyt kapnak a Hajdú-Bihar megyei Polgáron pénteken történt gázrobbanás károsultjai.

Erről rendkívüli ülésén döntött a város képviselő-testülete. A település polgármestere elmondta: a határozat alapján a város költségvetésének 2 millió forintos krízistartalékát kaphatják meg a rászorulók.

Tóth József hozzátette: 1 millió forintot a felrobbant ház mellett élő 4 gyermekes család kap, egy másik szomszéd fél millió forintot kap; a többi pénzt további 6 család között osztják szét. A városvezető beszámolt arról is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 3 millió forintos költségvetési gyorssegélyt ajánlott fel a károsultaknak.

Tóth József példaértékűnek nevezte az ügyben tapasztalt összefogást, és hangsúlyozta: valamennyi képviselő felajánlotta egy havi tiszteletdíját több helyi vállalkozó és kereskedő pedig építőanyagokkal, illetve kétkezi munkával segíti a helyreállítást.

A pénteki gázrobbanásban két ember meghalt, két lakóház lakhatatlanná vált, további hét pedig megrongálódott. Károk keletkeztek négy személyautóban, valamint az önkormányzati ravatalozóban és a temetkezési cég épületében is.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×