Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Minden roma lap megszűnhet Magyarországon

Öt cigány újság jelenik meg Magyarországon, de mindegyiknek a végét jelentheti, ha nem kapja meg az állami támogatását.

Valamennyi roma újság megszűnhet, ha nem kapják meg ez előző évek gyakorlatához hasonlóan az évi támogatásukat; az öt roma lap felelős kiadói és szerkesztői ezért Kiss Péter kancelláriaminisztertől kértek segítséget. A közös állásfoglalásban tiltakoznak a szerintük a kisebbségi jogokat sértő kormányzati gyakorlat ellen.

Sárközi Angéla, a havonta ötezer példányban megjelenő, Világunk című lap felelős szerkesztője elmondta: míg a korábbi években a támogatást biztosító közalapítvány a pályázat elbírálásáig előre finanszírozta a költségeket, az idén csak az április végi kuratóriumi döntés után biztosítanak pénzt, ez pedig lehetetlen helyzetbe hozza őket. Emlékeztetett arra: évente ugyanazok a lapok pályáznak támogatásra, és minden évben hasonló összegeket nyernek, amely jórészt csak a nyomdai költségeket fedezi.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×