Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Miért nem lett semmi Gyurcsány csomagjaiból?

Tamás Pál szociológus szerint a szegényebb rétegek helyzete nem romlik a kormányfő hétfői bejelentéseinek következtében, a középosztály viszont 2-3 százalékos reálbércsökkenést szenvedhet el. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: nem a hitelesség hiánya, hanem a folyamatosan változó helyzet miatt nem valósultak meg Gyurcsány Ferenc eddigi bejelentései.

Az alsó középosztály helyzete nem romlana, ha a miniszterelnök által hétfőn ismertetett módon alakulna át az adórendszer - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. Hozzátette: valamivel kisebbek lennének e réteg adóterhei, néhány ezer forinttal azonban kevesebb szociális juttatás járna nekik, az áfa emelése pedig a fogyasztásuk függvényében érintené őket

Tamás Pál szerint az adócsomag a középosztály számára 2 százalékos reáljövedelem-csökkenést hozhat. Ennél a csoportnál mutatkozik meg ugyanis igazán az áfa emelkedése, míg az adóterhek nem csökkennek jelentősen. A javaslat értelmében a vagyonosabb rétegek terhei csak minimálisan emelkednének - fűzte hozzá a szociológus.

A Gyurcsány Ferenc által eddig bejelentett csomagok nem a hitelesség hiánya, hanem a folyamatosan változó helyzet miatt nem valósultak meg - véli az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója.

A hitelesség nem azt jelenti, hogy a változó körülmények között is ahhoz tartjuk magunkat, amit egyszer kimondtunk, hanem, hogy képesek vagyunk az új helyzetekhez sikeresen alkalmazkodni - hangsúlyozta Tamás Pál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×