Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Gyurcsány-csomag: "Komolytalanok a 12 hónapon túlmutató tervek"

Túl késő és túl kevés - így jellemezte a miniszterelnök hétfői válságkezelő bejelentéseit a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a külföldi cégek bizalmát csak úgy lehetne visszaállítani, ha a javaslatok az állam működésének teljes megváltoztatására irányulnának. Tamás Pál szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója viszont úgy véli: nem a hitelesség hiánya, hanem a folyamatosan változó helyzet miatt nem valósultak meg Gyurcsány Ferenc eddigi bejelentései. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt hangsúlyozta: a vállalkozók azonnal változásokat akarnak.

Késeinek és kevésnek tartja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői válságkezelő bejelentéseit a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a külföldi cégek bizalmát csak úgy lehetne visszaállítani, ha a javaslatok az állam működésének teljes megváltoztatására irányulnának.

A 12 hónapon túlmutató tervek nem vehetők túl komolyan és bizonytalanok - vélekedett Felcsuti Péter, aki szerint tavaly szeptemberben még talán több elemző is megdicsérte volna az elképzeléseket, de azóta az események olyan sebességgel haladtak előre, hogy ez ma már nem elégséges.

A Raiffeisen Bank vezérigazgatója szerint a kormánynak vissza kell nyernie a külföldi befektetők bizalmát vagy lassítania kell a bizalomvesztést, valamint meg kell változtatnia az állam és a gazdaság működési módját - ez a gazdasági és társadalmi tevékenységek közötti erőforrások átrendezését jelentené. Ha nem változik ez a működési mód, akkor a belföldi és a külföldi befektetőkben megerősödik az az érzet, hogy a kormány válasza a válság erejéhez képest túl gyenge - figyelmeztetett.

Ha a magyar kormány nem akar és nem tud letérni a rossz pályáról, akkor a befektetők azt gondolják, hogy a válság el fogja söpörni az országot - hangsúlyozta Felcsuti Péter.Tamás Pál szociológus viszont úgy véli, hogy nem a hitelesség hiánya, hanem a folyamatosan változó helyzet miatt nem valósultak meg Gyurcsány Ferenc eddigi bejelentései.

A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: az alsó középosztály helyzete nem romlana, ha a kormányfő által hétfőn ismertetett módon alakulna át az adórendszer. Hozzátette: valamivel kisebbek lennének e réteg adóterhei, néhány ezer forinttal azonban kevesebb szociális juttatás járna nekik, az áfa emelése pedig a fogyasztásuk függvényében érintené őket.

Tamás Pál szerint az adócsomag a középosztály számára 2 százalékos reáljövedelem-csökkenést hozhat. Ennél a csoportnál mutatkozik meg ugyanis igazán az áfa emelkedése, míg az adóterhek nem csökkennek jelentősen. A javaslat értelmében a vagyonosabb rétegek terhei csak minimálisan emelkednének - fűzte hozzá a szociológus.

A Gyurcsány Ferenc által eddig bejelentett csomagok nem a hitelesség hiánya, hanem a folyamatosan változó helyzet miatt nem valósultak meg - véli az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. A hitelesség nem azt jelenti, hogy a változó körülmények között is ahhoz tartjuk magunkat, amit egyszer kimondtunk, hanem, hogy képesek vagyunk az új helyzetekhez sikeresen alkalmazkodni - hangsúlyozta Tamás Pál.Bár a bérjellegű terheken valamelyest csökkent a kormány, az adóváltoztatások összességében nem a vállalkozásoknak kedveznek - véli a BDO Forte adótanácsadó cég vezetője. Gerendy Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: versenyképességi szempontból sokat rontott a társasági adó 16-ról 19 százalékosra emelése, amelyet nem kompenzál a 4 százalékos különadó eltörlése.

Némi javulást csak a bérterhek terén könyvelhetnek el a cégek. A munkaadókat terhelő bérjárulék 5 százalékponttal csökken, ez azonban csak a minimálbér kétszereséig érvényesíthető idén július 1-jétől.

A kormány bejelentései között szerepel a személyi jövedelemadó sávhatárának megemelése is. A magasabb adókulcs szerint csak a 3 millió forintos éves jövedelem fölött lévő összegek után kell adózni. Jelenleg a sávhatár 1,7 millió forint, az ennél kevesebbet keresők 18 százalékos személyi jövedelemadót fizetnek, az e feletti jövedelmek után viszont 36 százalékot kell fizetni, a változtatás után az alsó kulcs 19, a felső pedig 38 százalék lesz.

Mindez kedvező a munkavállalóknak, a vállalatoknak azonban nem jelent segítséget - mutatott rá Gerendy Zoltán, aki szerint a bejelentett csomag két évvel ezelőtt még egy érdekes gazdaságélénkítő program lett volna, a cégek jelenlegi problémáira azonban nem ad választ.

Részletek, farok és macska

Bírálta a terveket Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, aki az InfoRádiónak azt mondta: "a kormány részletekben vágja le a macska farkát, aminek a macska sem örül, és a hatásfok is nagyon gyenge".

A kormányfő válságkezelő bejelentéseivel és azok piaci hatásaival kapcsolatban hangsúlyozta: a vállalkozók azonnali változtatásokat akarnak, nem 2010 utániakat, amikor már adott esetben egy másik kormány lesz hatalmon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×