Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Felcsuti: A válság elsöpörheti az országot

Túl késő és túl kevés - így jellemezte a miniszterelnök hétfői válságkezelő bejelentéseit a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a külföldi cégek bizalmát csak úgy lehetne visszaállítani, ha a javaslatok az állam működésének teljes megváltoztatására irányulnának.

Nem vehetők túl komolyan és bizonytalanok a 12 hónapon túlnyúló tervek és elképzelések - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke, hozzátéve: a kormányfő által hétfőn a parlamentben ismertetett program túl későn jött és túl kevés. Úgy véli: tavaly szeptemberben még talán több elemző is megdicsérte volna az elképzeléseket, de azóta az események olyan sebességgel haladtak előre, hogy ma már ez nem elégséges.

A Raiffeisen Bank vezérigazgatója szerint a kormánynak vissza kell nyernie a külföldi befektetők bizalmát, vagy lassítania kell a bizalomvesztést, valamint meg kell változtatnia az állam és a gazdaság működési módját - ez a gazdasági és társadalmi tevékenységek közötti erőforrások átrendezését jelentené. Ha nem változik ez a működési mód, akkor a belföldi és a külföldi befektetőkben megerőssödik azt az érzet, hogy a kormány válasza a válság erejéhez képest túl gyenge - figyelmeztetett a bankszövetség elnöke.

Ha a magyar kormány nem akar és nem tud letérni a rossz pályáról, akkor a befektetők azt gondolják, hogy a válság el fogja söpörni az országot - mondta Felcsuti Péter.

Erősek a bankok

A bankigazgató szerint mivel a bankok nagyon erősek, egyelőre még nem látszik a bankrendszer kockázata, vagyis még nem nagy a nemfizető adósok aránya. Hangsúlyozta: a banktulajdonosok és a magyar állam szoros kooperációjára lenne szükség, hogy a nehéz helyzetbe került adósok megsegítésére közösen találjanak megoldást.

Magyarország nem lesz központja egy újabb pénzügyi válságnak - tette hozzá Felcsuti Péter, aki azonban azt jósolja, hogy a következő időszakban még több kellemetlenség várható az ország strukturális gyengesége és a döntésképtelen politikusok miatt, vagyis a mostaninál még rosszabb helyzetre is fel kell készülni.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bizonyos csomagok igencsak drágák lesznek az új vámszabályok miatt – ezek a legfontosabb tudnivalók

Bizonyos csomagok igencsak drágák lesznek az új vámszabályok miatt – ezek a legfontosabb tudnivalók

Az új szabály szerint a 3 eurós vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni, a termékkategóriákat pedig a vámtarifaszámok határozzák meg. Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kommunikációs vezetője az InfoRádióban azt mondta, az új intézkedés védi az EU-tagállamok fogyasztóit, továbbá sokkal tisztességesebb versenyfeltételeket teremt az uniós és a harmadik országbéli kereskedők között.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×