Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Május végéig fertőzhet az influenzavírus

Eddig több mint 50 ezren jelentkeztek háziorvosuknál influenzaszerű tünetekkel, harminc kórházban el kellett rendelni a látogatási tilalmat is. Az ÁNTSZ Járványügyi Főosztályának vezető helyettese az InfoRádiónak elmondta: a következő hetekben számítani kell a megbetegedések számának növekedésére.

Eddig 30 kórházban rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt; többségük az ország középső területén működik.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Járványügyi Főosztályának helyettes vezetője az InfoRádióban azt mondta: a múlt héten 30 ezren jelentkeztek háziorvosuknál influenzaszerű tünetekkel, így már több mint 50 ezren betegek.

Szolnoki István hozzátette: a következő 2-3 hétben még a megbetegedések számának növekedésére kell számítani.

Még most is érdemes kérni a védőoltást, ugyanis a vírus május végéig is fertőzhet - emelte ki.

Az ÁNTSZ honlapján közzétett adatok szerint teljes látogatási tilalom van érvényben a Pest megyei Flór Ferenc és a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, valamint a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában. Részleges látogatási tilalmat elsősorban szülészeti, csecsemő- és újszülött-, intenzív, transzplantációs, hematológiai és onkológiai osztályokon, valamint a koraszülött intenzív centrumokban rendeltek el. A kórházigazgatók saját hatáskörben más osztályokon is korlátozhatják a látogatást, ha a megbetegedések száma ezt indokolttá teszi.

Hanganyag: Hegedûs Zsusa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×