Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Gyurcsány: 2009 nehéz év lesz

Életünk 2009-ben nehezebb lesz, még akkor is, ha mindent megteszünk, és minden úgy sikerül, ahogy szeretnénk - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben csütörtökön. A magyar gazdaság teljesítménye idén várhatóan 2,5-3 százalékkal csökken, miközben az Európai Unió is recesszióban van - fogalmazott.

Idén 2,5-3 százalék között fog csökkeni Magyarország nemzeti jövedelme, a költségvetés bevétele is csökken, nő a büdzsére nehezedő nyomás - fogalmazott az Országgyűlés rendkívüli ülésén mondott beszédében a kormányfő. Hozzátette: a kormány tompítani tudja a világválság hatásait, de sérülni fognak az érdekek és a lehetőségek.

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország gondjainak kétharmadát okozzák a világban zajló történések, a kisebbik hányad annak a következménye, hogy az elmúlt évtizedben belpolitikai háborúskodás, gyűlölködés, a politika nyelvének, magatartásának eróziója volt jellemző.

Háború helyett békére, illúziók helyett tisztességes, határozott reformpolitikára, a politikai rendszer működésének átalakítására van szükség - hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint e három mellett negyedik feladat a válság rövid távú kezelése. Gyurcsány Ferenc azt mondta: e feladatok teljesítésével lehet Magyarország a régió megbecsült, sikeres országa.

Ezermilliárdos átrendezés

Jelentősen és határozottan kell csökkenteni a személyi jövedelemadót és a tb-járulékot, ezzel egyidejűleg el kell törölni a vállalkozások, magánszemélyek különadóját - jelentette be Gyurcsány Ferenc.

A kormány ezermilliárd forintos átcsoportosítást tervez az adórendszerben - közölte a miniszterelnök. Ehhez jelentősen szűkíteni kell az adórendszerben meglévő mentességeket és kedvezményeket, mérsékelten kell növelni az áfát, illetve létre kell hozni az egységes vagyonadót - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő beszámolt arról is, hogy a következő héten a kormány nevében Bajnai Gordon gazdasági miniszter konzultál a Magyar Bankszövetség és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőivel annak érdekében, hogy a bankok kezdjék meg folyamatosan hitelezni a vállalkozásokat.

A bankrendszer jelenleg csak nagyon visszafogottan finanszírozza azokat a vállalkozásokat is, amelyek rendelkeznek piacokkal, és folyamatos termelésükhöz hitelekre van szükségük - közölte a miniszterelnök.

A bankoknak fel kell gyorsítaniuk a hitelezést, így Bajnai Gordon a megoldás érdekében február első napjaiban konzultál a bankszektor vezetőivel - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Megadóztatnák a családi pótlékot

A kormány - az adórendszerrel szinkronban - átalakítaná a szociális és jóléti támogatások rendszerét: például bruttósítaná és megadóztatná a családi pótlékot - közölte Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: az javasolják, hogy a nyugdíj kivételével növeljék meg és bruttósítsák azokat a szociális és jóléti támogatásokat, amelyeket ma mindenkinek alanyi jogon ad a kormány, majd ezt követően vonják be azokat az adórendszer alá, de úgy, hogy az átlagosan vagy annál rosszabbul keresők számára ez ne jelentsen veszteséget.

Hangsúlyozta: a rendszert úgy kell átalakítani, hogy azok kapjanak többet, akiknek ez jobban szükséges, legyen célzottabb a szociális rendszer, s ne kezelje azonosan az alacsonyabb és magasabb jövedelműeket.

Gyurcsány Ferenc szerint a jóléti rendszer más területein is hasonló logikájú változások szükségesek, de erről nem mondott részleteket.

Szakszervezeti egyetértés és kritika

Egyetért a személyi jövedelemadó tervezett csökkentésével az Országos Érdekegyeztetési Tanács munkavállalói oldala. Borsik János szerint viszont nem elég hatékonyak a munkahelyek megőrzése érdekében tett kormányzati lépések.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×