Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Hallgat az üzemzavarról a Magyar Telekom

Kérdésünk ellenére nem tudtuk meg a Magyar Telekomtól, hogy hogyan oldja meg a cég, hogy ne forduljon elő még egyszer a vasárnapihoz hasonló szünet az internetszolgáltatásban. A társaság kommunikációs igazgatósága arról sem adott tájékoztatást, hogy hibás rendszertervezés eredménye volt-e az üzemzavar.

Vasárnap délután fél kettő és negyed öt között azért nem voltak elérhetőek a Magyar Telekom internet alapú hálózatán nyújtott szolgáltatások, mert délelőtt Tolna és Szekszárd között, az autópálya-építés területén átvágtak egy optikai kábelt. Emiatt átterelték az adatforgalmat, amit a hálózat bizonyos pontjai már nem tudtak kiszolgálni, a túlterhelés következtében pedig Budapesten tönkrement egy hálózati útválasztó eszköz.

A cég műszaki vezérigazgató-helyettese a távirati irodának vasárnap azt nyilatkozta, hogy példátlan internetleállás történt, ami nem ismétlődhet, és nem is fog ismétlődni. Bár Maradi István úgy fogalmazott: több egymástól független hiba összeadódása okozta a példátlan zavart, az InfoRádió szerette volna megtudni, hogy nem a rossz rendszertervezés okozta-e a hibák összeadódását.

Erre vonatkozó kérdésünkre azonban nem kaptunk választ a Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságától, ahogy arra sem: mit tesz a cég azért, hogy mindez ne ismétlődhessen meg. Azt sem indokolták, hogy miért nem tájékoztatták ügyfeleiket kellőképpen, mivel több hallgatónk panaszkodott, hogy a társaság ügyfélszolgálati vonalai a leállás alatt mindvégig foglaltak voltak.

A cég kommunikációs igazgatósága mindössze egy rövid válaszlevelet küldött, melyben összefoglalják a történteket, és elnézést kérnek az okozott kellemetlenségért minden érintett ügyfelüktől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×