Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.58
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

MDF: szakítás az Ifjúsági Demokrata Fórummal

A Magyar Demokrata Fórum a velencei országos választmányi ülésén úgy döntött, hogy minden formában megszakítja az együttműködést az Ifjúsági Demokrata Fórummal (IDF); a szervezet szerint a testületnek erre nincs jogköre, és a határozat elfogadása is szabálytalan volt.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-nek vasárnap késő este elmondta: az erről szóló határozati javaslatot a kétnapos munkaértekezlet befejező szakaszában, az "egyebek" napirendi pont tárgyalásánál Dávid Ibolya pártelnök terjesztette a választmány elé, amelynek jelen levő tagjai 32 igen és 5 tartózkodás mellett elfogadták azt.

"Az országos választmány a döntésnél határozatképes volt" - hangsúlyozta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy a párt elnöksége egyébként korábban már határozott ebben a kérdésben.

Az Index információja szerint az előterjesztést követően az IDF vezetéséből Huber Szebasztián reagált, s javasolta, hogy az országos választmány ítélje el a párt parlamenti frakcióját azért, mert "a hivatalos kommunikáció ellenére rendszeresen támogatja és megmenti szavazataival a Gyurcsány kormányt".

Herényi Károly szerint ez a javaslat megalapozatlan, s formailag nem kellő módon előterjesztett volt.

Huber Szebasztián az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, ő azt kérte a választmánytól, hogy határozatban rögzítsék: a frakció megszegte a tavaly márciusban - a Gyurcsány kormányról - hozott választmányi döntést, amikor megszavazta az adócsomagot.

Felidézte, ezt megelőzően Dávid Ibolya előterjesztésére, az országos választmány döntött arról, hogy a jogi bizottság készítse el az MDF és az IDF szakítására vonatkozó javaslatot.

Az IDF országos választmányának elnöke szerint zárszó címén nem szokás ilyen javaslatot előterjeszteni, ráadásul nem volt meg a megfelelő többség sem, hiszen a választmányi tagoknak csak nagyjából a 35 százaléka szavazott, miután ők nem vettek részt a voksolásban.

Hozzátette: a levezető elnök ennek ellenére érvényesnek nyilvánította a döntést, az ő másik javaslatáról azonban formai okokra hivatkozva nem engedett szavazni.

Huber Szebasztián úgy látja: a történtek mutatják az MDF vezetésében a demokratikus deficitet, a párbeszéd és az önkritika teljes hiányát.

Értetlenségének adott hangot amiatt is, hogy Dávid Ibolya pártelnök két napig a párt egységének szükségességéről beszélt, majd a végén mégis egy szakításra vonatkozó javaslatot terjesztett elő.

Címlapról ajánljuk
Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×