Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.58
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Az étolaj drágult a legjobban tavaly

A legnagyobb forgalmú tíz élelmiszer közül az étolaj 28 százalékkal drágult a múlt évben, és ezzel az első helyen áll, míg a sor végén az ásványvíz található 1 százalékos drágulással - derült ki az ACNielsen Piackutató Kft. elemzése tartalmazza.

Az elemzés alapja az a felmérés volt, amely a forgalommal súlyozott átlagárakat nézte úgy, hogy a 2008. október-novemberi adatokat vetette össze az egy évvel korábbi hasonló időszak áraival.

Az első tíz legnagyobb forgalmú termék árdrágulásában az étolaj vezet, ebből egy liter ára 338 forintról 431 forintra emelkedett. A sör literenkénti ára 276 forintról 280 forintra 1,4 százalékkal, míg az ásványvíz literjének ára 51 forintról 52 forintra nőtt, így az áremelkedés 2 százalék.

A csokoládé szeletek ára 11 százalékkal emelkedett, így egy kilogramm 1.996 forintba került múlt év novemberének végén. A húskészítmények árai 5 százalékkal 1.238 forintra, míg a sajtoké 4 százalékkal 1.590 forintra emelkedtek kilogrammonként egy év alatt.

A piackutató cég a fogyasztók reakcióit is mérte. Úgy találta, hogy a helyettesítő olcsóbb termékek forgalma nőtt, például kolbász és szalámi helyett párizsit és más olcsóbb felvágottakat vásároltak a vevők. A hagyományos üzletek helyett pedig a diszkont áruházakat választották, például az étolaj forgalma 60 százalékkal nőtt a diszkont láncokban. Az áremelkedés kivédésének módja az is, hogy nagyobb kiszerelésben vásárolnak az emberek.

Címlapról ajánljuk
Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×