Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Egymásba érnek a botrányok, pedig még nem is szavaztak

Vasárnap tartják a botrányokkal és csalásokkal kísért ferencvárosi időközi parlamenti választás első fordulóját. Három párt jelöltjét kizárták a küzdelemből.

December végén több mint kétezer-kétszáz hamis - vagyis nem az Állami Nyomda által készített, hanem fénymásolt - ajánlószelvényt talált a ferencvárosi választókerületi bizottság az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt által leadott szelvények között. Az Állami Nyomda szakértői azt állapították meg, hogy a három párt által leadott összes ajánlószelvény 73 százaléka hamis.

Ezt követően Dézsi Mihály egykori rendőrségi szóvivőt, a Magyar Demokrata Fórum jelöltjét, a MIÉP-es Agárdi László színészt, valamint a Magyar Szociális Zöld Párt jelöltjeként induló Polgár Tamás "Tomcatet" kizárták a választáson való részvételből. A döntést mindhárom jelölt megtámadta, először a Fővárosi Választási Bizottságnál, majd a Fővárosi Bíróságon arra hivatkozva, hogy az Állami Nyomdában készült kopogtatócédulák nem sorszámozott okmányok, hanem egyszerű formanyomtatványok, amelyek sokszorosítása nem jogellenes.

A Magyar Nemzet és a Hír TV később azt állította, hogy az SZDSZ helyi szervezeténél darabonként kétezer forintot fizettek a kopogtatócédula-gyűjtőknek, akik között akadt olyan is, aki a nagyobb bevétel reményében kilopta a postaládákból a kézbesített ajánlószelvényeket. Ezt a párt tagadta. Az MDF feljelentésére azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen nyomozást indított az ügy kivizsgálására.

Néhány napja az MSZP szóvivője arról nyilatkozott, hogy tizennégy MIÉP-es kopogtatócédulán Fidesz-szavazók adatai jelentek meg, vagyis szerintük a legnagyobb ellenzéki párt is csalást követett el a ferencvárosi időközi választáson. Erős a gyanú - fogalmaz az MSZP - hogy a Fidesz nem adott le minden kopogtatószelvényt.

A helyi választási bizottság hat jelöltet vett nyilvántartásba. A Humanista Párt Várady Tibort, a Jobbik Szegedi Csanádot, a Magyar Gárda alapítóját, a Magyar Kommunista Munkáspárt Paulik Pétert Istvánt, az SZDSZ John Emesét, az MSZP Bánsághi Tamás kerületi alpolgármestert, a Fidesz-KDNP pedig Bácskai János önkormányzati képviselőt, fideszes választókerületi elnököt indította.

Elemzők az utóbbi jelölt győzelmét valószínűsíti, ám a szabaddemokraták szerint a sorozatos botrányok miatt elképzelhető, hogy a szélsőséges pártok jelöltjei futnak be az időközi parlamenti választáson. A Jobbik például a távirati irodának úgy nyilatkozott: a 10 százalék körüli eredményt reálisnak tartják.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mivel szeptember közepén Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere, az "SZDSZ ellentmondásos politizálása" miatt lemondott egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról, és a pártból is kilépett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×