Infostart.hu
eur:
365.76
usd:
320.88
bux:
151856.37
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában - a nap legfontosabb hírei

Öt millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Budapest rendőrfőkapitánya a csepeli lövöldözés ügyében - közölte a BRFK sajtóügyeletese. A bűncselekménynek két halálos áldozata, és egy sérültje van.

Kormos Endre az InfoRádióban elmondta: a símaszkot viselő elkövető este fél 7 után lépett be a XXI. kerületi, Széchenyi utcai alapítványi és szakképző iskolába, majd három emberre lőtt rá. Hangsúlyozta: két férfi a helyszínen életét vesztette, a harmadikat súlyos kézsérüléssel vitték kórházba. Hozzátette, hogy gyerekek már nem voltak az iskolában.

Három hétig nem kell korlátozni a lakossági gázfogyasztást

Szakértők szerint nagy valószínűséggel 3 hétig még nem kell korlátozni a lakossági gázfogyasztást, ha változatlan lesz az ellátási helyzet és marad a rendkívül hideg idő. Molnár Csaba energiaügyekért felelős miniszter a gázellátási problémák miatt engedélyezte az 500 millió köbméteres stratégiai készlet felhasználását, de az erőművek és a cementgyárak után számos kereskedelmi szolgáltatónál, gyárnál és néhány mezőgazdasági feldolgozóüzemnél korlátozni kellett a gázfogyasztást. Leállította termelését a többi között az esztergomi Suzuki autógyár és a Hankook. Az agrártárca vezetője arról számolt be, hogy az élelmiszer-feldolgozó üzemek egyedileg felmentést kapnak a gázkorlátozás hatálya alól. Gráf József elmondta: az érintett ágazatokban, például a tej-, a hús- és a sütőiparban működő vállalkozásokra kivételes elbírálást kér a tárca a kormánytól, mert némelyik üzem leállítása ellátási gondokhoz vezetne. Szintén takarékossági lépés, hogy január 10-e, szombat mégsem lesz munkanap, helyette március 28-án kell dolgozni. Ukrajna és Oroszország képviselői csütörtökön kezdik újra a megbeszéléseket, miközben a két ország tárgyalódelegációja Brüsszelben az Európai Unió vezetőit is tájékoztatja a kialakult helyzetről. Dmitrij Medvegyev orosz elnök hangsúlyozta: országa csak azután indítja újra a gázszállítást Ukrajnának, ha létrejön az új megállapodás.

Állami beavatkozást sürget az ombudsman

Azonnali állami beavatkozást és állampolgári segítséget kér az ombudsman, miután az utóbbi napokban sok ember fagyott meg a szokatlanul nagy hideg miatt. Szabó Máté soron kívüli vizsgálatot rendelt el, különösen a hiányos jelzőrendszer okainak feltárására. Emlékeztetett arra, hogy a hideg és a segítség hiánya miatt többen saját fűtetlen otthonukban fagytak halálra.

Pluszpénz munkahelymegőrzésre

100 milliárd forintot fordít a recesszió hatásainak enyhítésére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A tárca államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a pályázati programok célja a munkahelyek megőrzése és újak létrehozása. Simon Gábor hozzátette: a szombaton induló munkahely-megőrző programokra 16,7 milliárd forintot fordíthatnak, ezzel mintegy 20-25 ezer munkahely maradhat meg az országban. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: továbbra is adó- és kamatcsökkentést tartanak szükségesnek a foglalkoztatás bővítéséhez és a munkahelyek megőrzéséhez.

Bezár a szekszárdi konfekcióüzem

Bezárja szekszárdi konfekcióüzemét a belga Van de Velde a megrendelések visszaesése miatt. Márka István, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta: a cégcsoport tulajdonosai azzal indokolták a döntést, hogy a magyar vállalatnál nincs fejlesztés, a termelés pedig túl drága. A Van de Velde Kft. 1992 óta működik Szekszárdon; kizárólag luxus női fehérneműket gyárt, évente körülbelül egymillió darabot.

Szigorodott a matricaellenőrzés

Az év elejétől szigorúbban ellenőrzik az úthasználati jogosultságot az autópályákon - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatója. Lovas Károly Róbert az InfoRádióban elmondta: az eddigi 56 helyett 300 emberrel, a 13 autó helyett pedig 60 járművel végzik a munkát.

Izrael még vár a hadművelet harmadik szakaszával

Nem döntött az izraeli biztonsági kabinet arról, hogy végrehajtsa-e a hadsereg a 12 napja tartó gázai övezeti hadművelet harmadik szakaszát. Az alakulatoknak a Gázai övezet városainak központjaiba kellene bevonulniuk. A halasztást azzal indokolták, hogy az izraeli kormány esélyt akar adni a tűzszünet elfogadására. Korábban a zsidó állam illetékesei közölték, hogy humanitárius folyosókat nyit a hadsereg a Gázai övezetben, és napi 3 órára felfüggeszti a támadásokat, hogy a segélyek, gyógyszerek eljuthassanak a palesztin lakossághoz. A Hamász radikális palesztin szervezet ezzel egyidőben bejelentette: nem lő rakétákat izraeli területekre, amíg a zsidó állam is felfüggeszti a támadásokat. Hivatalos adatok alapján a december 27-e óta tartó harcokban több mint 660 palesztin halt meg, és csaknem 3 ezren megsebesültek a Gázai övezetben.

Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszik Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is az óvatos optimizmus jegyében zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×