Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
320.08
bux:
151890.59
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Csak szerdára áll helyre teljesen a vasúti menetrend

Délutánra már a vonatok 80 százaléka elindulhat, a teljes menetrend azonban csak a szerda hajnali üzemkezdetre állhat helyre a vasutas sztrájk felfüggesztése után - közölte a MÁV Zrt. sajtófőnöke.

Kavalecz Imre azt mondta: először az InterCity járatok, majd a távolsági gyorsvonatok, végül pedig a személyvonatok indulnak el. Az elővárosi közlekedés javulását már a délelőtti óráktól érezni lehet.

Hozzátette: a nemzetközi járatok érkezését és indulását a délutáni órákra lehet várni. Kavalecz Imre hangsúlyozta: a MÁV azt kéri az utasoktól, hogy indulás előtt érdeklődjenek a pályaudvarokon, illetve a MÁV információs vonalán.

A MÁV-START Zrt. közlése szerint kedd éjfélig még valamennyi Volánbuszon elfogadják a vasúti bérleteket, és az igazolvánnyal használhatják azokat a BKV-járatokat is, amelyekkel a sztrájk idején utazhattak. Az Intercityk szintén kedd éjfélig még pótjegy nélkül vehetők igénybe.

A MÁV és a VDSZSZ délután 5 órakor folytatja az egyeztetést. Gaskó István, VDSZSZ elnöke korábban arról beszélt, hogy továbbra is ragaszkodnak követeléseikhez, és ha a sztrájkbizottság úgy dönt, akkor újrakezdik a munkabeszüntetést.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×