Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.57
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? - karácsonyi Kaláka-műsor gyerekeknek

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? - címmel tartja meg hagyományos, gyermekeknek szóló karácsonyi koncertjét a Kaláka együttes december 21-én a 12. kerületi Művelődési Központban.

Az est programja az azonos című, 1987-ben megjelent lemez anyagára épül, amit a Karácsonyi Kaláka című album dalai egészítenek ki. Az összeállításban népdalok és megzenésített versek szerepelnek, a műsor keretét pedig egy betlehemes játék adja.

Gryllus Dániel, a Kaláka együttes egyik alapító tagja az InfoRádiónak elmondta, a karácsony közeledtével sokat játsszák a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsort, amit az ünnep közeledtével egyre felfokozottabb hangulat kísér.

A XII. kerülteti Művelődési Központban adott koncertet megelőzően, december 20-án az IBS színpadán és a Klebelsberg Művelődési Központban is látható lesz a gyermekelőadás, míg 21-én az Óbudai Művelődési Központban, 23-án a Gödör Klubban és az alagi Szent Imre templomban Dunakeszin, 27-én Székesfehérvárott a Vörösmarty Színházban, december 29-én pedig ismét a Budapesten, a Pataki Művelődési Központban adják elő.

A gyermekelőadások mellett az idősebbeknek szóló műsorral várja az érdeklődőket Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos december 20-án az Óbudai Társaskörben, ahol Mécs Károly színművésszel közösen mutatják be a Máté evangélium alapján készült Hegyi beszéd című zenés estet. A dalsorozat verseit Simonyi Zoltán, zenéjét Gryllus Dániel írta, amelyek közé ékelve Mécs Károly az evangéliumból vett idézeteket olvas fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×