Infostart.hu
eur:
352.43
usd:
304.47
bux:
135331.38
2026. június 12. péntek Villő

Draskovics: Az állam megvédi az ünneplőket

Az igazságügyi miniszter arra utasította a rendőrséget, hogy védje meg azok jogait, akik ünnepelni szeretnének. A tárcavezető az InfoRádiónak ezt azután mondta, hogy a rendőrség megtiltotta a Budaházy György és Toroczkai László által a Dohány utcai zsinagóga elé bejelentett tüntetést.

Draskovits Tibor szerint az államnak erkölcsi és jogi kötelessége megvédeni polgárait azoktól, akik megfélemlítő módon meg akarják őket akadályozni jogaik gyakorlásában.

Mint azt az InfoRádióban elmondta: olyan demonstrációt a rendőrség nem vehet tudomásul, amely meg akar akadályozni másokat abban, hogy kultúrájuk, vallásuk vagy szokásaik szerint ünnepeljenek.

Hozzátette: az állam megvédi polgárait, és megakadályozza, hogy demonstrációnak, békés gyülekezésnek álcázva zavarjanak meg másokat vallásuk gyakorlásában.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

M1-tragédia után – Így készül a sztrádajelentés, amit Magyar Péter kért

A péntek hajnali halálos baleset kapcsán a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) azt írta, hogy a terelésbe még szabályosan érkezett a kamion, de ismeretlen okból ott áttért a másik sávba, ahol a szabályosan kiépített terelésben munkagépekbe csapódott.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×