Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.75
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Ellentmondó tájékoztatás a vasutassztrájk támogatottságáról

A vasutassztrájk miatt továbbra is szinte áll a vonatforgalom Kelet-Magyarországon - közölte Barna István, a VDSZSZ területi vezetője vasárnap délben. A MÁV szerint alacsony, 3,7-18 százalék közötti a VDSZSZ sztrájk támogatottsága, így a vonatok 88 százaléka közlekedett a munkabeszüntetés első hét órájában.

A Debreceni állomásról, ahonnan, illetve ahová mintegy 55 szerelvénynek kellett volna indulnia, valamint érkeznie vasárnap délig, mindössze 6-7 vonat közlekedett - mondta a regionális szakszervezeti vezető.

Hozzátette: ebben benne vannak azok az úgynevezett Bz vonatok, amelyek egy kocsiból állnak és negyven személyt szállíthatnak. Ilyen motorkocsi ment például Debrecenből Püspökladányba és vissza, valamint Nyíregyházára. Budapestről is indult egy szerelvény a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyre Debrecenen át, de mivel a Nyírségben nagy a sztrájk-támogatottsága - tette hozzá Barna István - nemigen fut be a végállomásra.

A Moszkva-Kijev-Budapest között közlekedő Tisza-expressz vonatot viszont nem érintette a munkabeszüntetés, a szerelvényt ugyanis egy fővizsgáló - ahogy a szakszervezeti tisztségviselő fogalmazott - "elvitte" a magyar fővárosig.

Klupta István, a VDSZSZ nyíregyházi ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy Szabolcsban a jegy- és kocsivizsgálók szinte száz százalékosan csatlakoztak a sztrájkhoz, s csaknem megbénították a megyében a vonatforgalmat. Közölte, egy-egy Bz motorkocsi tud csak elindul a nyírségi nagyváros állomásáról, ahol vasárnap délben a pályaudvar utastájékoztatóján egyetlen egy vonat várható indulását sem tudták előre kiírni, teljesen üres volt a képernyő.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×