Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.83
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Változásokat sürgetett Gyurcsány

Változásra és összefogásra van szükség a jövő évben Magyarországon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a párt választmányának fővárosi ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A kormányfő szerint a változások a szociális, az önkormányzati és adórendszerben szükségesek elsősorban. Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva elmondta: azt szeretné, ha a következő években megőriznék a szociális ellátás, a nyugdíjaknál garantálnák a bérekkel azonos emelkedést, de minden többletpénzt a gazdaságra, a beruházásokra, a fejlesztésekre és az oktatásra fordítanának.

A miniszterelnök hangsúlyozta: ehhez társadalmi megállapodásra van szükség. "Azt megtanultam, hogy az én reformakaratom nem elég, fontos, de nem elég. Kell az ország is hozzá" - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc szerint tisztességes politikával meg kell egyezni a választókkal a változásokról.

Az önkormányzati reformról azt mondta: csökkenteni kell a hivatalok, az intézmények és a képviselők számát.

Gyurcsány Ferenc a következő év fontos feladatának nevezte a nemzetközi gazdasági válság következményeinek kezelését, illetve a munkahelyek védelmét. Mint mondta, a pénteki brüsszeli döntések segítenek Magyarországnak, mivel uniós forrásokból lehet finanszírozni a kis- és közepesvállalkozások munkahelymegtartó támogatásait.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×