Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Éjféltől ismét sztrájkolnak a vasutasok

Éjféltől határozatlan ideig folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke.

Az érdekképviseleti vezető elmondta: a februárban megkezdett és már többször felfüggesztett sztrájk egyelőre az ország Dunától keletre fekvő területeit érinti, kivétel ez alól a főváros és Pest megye. Pest megyében ugyan nem lesz sztrájk, de Cegléden igen.

Az elnökség később dönt arról, hogy kiterjesszék-e a munkabeszüntetést, amelyet összehangolnak a más ágazatokban tervezett tiltakozásokkal és sztrájkokkal. Az elégséges szolgáltatásról nem állapodtak meg.

Gaskó István korábban az Inforádióban azt mondta: eredeti követeléseik teljesítése mellett azt szeretnék elérni, hogy a MÁV vonja vissza az új menetrendet, mert az - megítélésük szerint - ellehetetleníti a személyszállítást.

Az elnök emlékeztetett: továbbra is követelik, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo 102,5 milliárd forintos privatizációs bevételéből, ez mintegy 8 milliárd forintot tenne ki, illetve visszamenőleg 10 százalék kiszervezési pótlékért harcolnak a MÁV-ból kikerült leányvállalatok dolgozóinak.

A MÁV irreálisnak tartja a szakszervezet követeléseit. A vasúttársaság sajtófőnöke közölte: a munkabeszüntetés miatt járatok maradhatnak ki, és egyes szerelvények rövidített útvonalon járnak majd.

Kavalecz Imre hangsúlyozta: az elégséges szolgáltatásról szóló megállapodás hiányában kiszámíthatatlan lesz a vasúti közlekedés ezüstvasárnap.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×