Infostart.hu
eur:
366.28
usd:
321.95
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Mélyütés a tanároknak

A forráshiány miatt mégsem kapnak jövőre pótlékot a pályakezdő pedagógusok - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter a parlament szakbizottságának ülésén.

A közoktatás fejlesztését célzó 120 milliárd forintos Új Tudás Program csak részben valósulhat meg, annak egyik leghangsúlyosabb elemét, a pedagógusi pályát vonzóbbá tevő pályakezdő pótlékot mégsem vezeti be a kormány 2009-től.

Az oktatási és kulturális miniszter a parlament oktatási bizottságának ülésén ezt a forráshiánnyal indokolta, jóllehet a program további eleme, például az osztályfőnöki pótlék emelése a tervek szerint megvalósulhat.

Hiller István elmondta, a magyar oktatás két jelentős kihívással néz szembe: az egyik a gyereklétszám csökkenése. Egy közepes településnyi, mintegy 25 ezer diák "tűnt el" az elmúlt egy-két évtizedben az oktatásból. A folyamat két éven belül a felsőoktatást is elérheti. A másik kihívás a társadalmi agresszió növekedése, ami szerinte nem magyar sajátosság, de bennünket is érint.

A kormány tervezi egy egységes természettudományos tantárgy bevezetését a közoktatásban, erről azonban idén már nem várható döntés. A felsőoktatással kapcsolatban Hiller István elmondta, az idén debütált 400+80-as pontszámítási rendszer bevált, így azt megtartja a kabinet, de jövőre 200-ra emelik a felvételhez szükséges minimumpontszámot.

Beszámolt arról is, hogy hétfőn lesz a zárószavazása a felsőoktatási törvény módosításának, ami az intézményi vagyongazdálkodást szabályozza. Leszögezte: a korszerűsítést támogatja, a privatizációt nem. Az egyetemek és főiskolák továbbra is a szakminiszter szigorú kontrollja alatt, adott esetben ellenjegyzésével használhatja fel a vagyonértékesítésből származó bevételt.

Hiller István hozzátette, óriási mértékű infrastruktúra-fejlesztés ment végbe az elmúlt években. Azt mondta, nincs olyan felsőoktatási intézmény, ahol nem valósult volna meg valamilyen korszerűsítés: például felújítás, új épület építése vagy kollégiumi férőhelybővítés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×