Infostart.hu
eur:
366.27
usd:
321.85
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Nincs még gyanúsítottja a kiskunlacházai gyilkosságnak

Továbbra sincs gyanúsítottja a kiskunlacházai gyilkosságnak - csupán ennyit lehet tudni arról a tragédiáról, ami egy 14 éves lánnyal történt november végén Kiskunlacházán. A gyereket többen megerőszakolták, majd megölték.

Az országos rendőr-főkapitány szerint a nyomozók továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a kiskunlacházai gyilkosság ügyében, több szóba jöhető személyt már kizártak a gyanúsítottak köréből. De a nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség további információkat nem ad az ügyről. Az InfoRádió úgy tudja, hogy egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek.

Bencze József a hvg.hu-nak adott interjújában cáfolta, hogy a kislány megölésével meggyanúsítottak volna három roma fiatalt. A főkapitány azt mondta: az érintetteket kizárták a gyanúsítottak köréből. A fiatalok egyébként nyilatkoztak a Hír TV-nek és azt mondták, nyál- és DNS-mintát vettek tőlük, illetve poligráfos vizsgálatnak vetették őket alá, s ezután elengedték őket a rendőrök.

Azt nem tudni, hogy a rendőrök találtak-e, és ha igen, akkor milyen nyomokat a gyilkosság helyszínén, csupán annyit hoztak nyilvánosságra, hogy mintákat is rögzítettek, amelyek esetleg közelebb vihetik a rendőröket az elkövetőhöz.

A 14 éves lány eltűnését november végén jelentették be szülei a rendőrségen, miután nem ment haza egy szórakozóhelyről. A kislány holttestét végül az édesapja találta meg egy farakásnál, a szórakozóhelytől nem messze. A lányt feltehetőleg az ismeretlen elkövetők megerőszakolták, majd brutális módon meggyilkolták.

A diáklány szombat este a helyi művelődési házba ment szórakozni, amely a házuktól csak háromsaroknyira van. Lapinformációk szerint a lány összevesztett a barátjával, majd egyedül ment haza hajnali háromkor.

A település polgármestere a bűncselekmény elkövetése után nem sokkal arról beszélt, hogy hónapok óta rossz a közbiztonság a térségben. Gyakori a betörés és a lopás, de előfordult, hogy egy kislányt megpróbáltak elrabolni. A polgármester arról panaszkodott, hogy túl kevés a rendőr.

A település első embere arról is beszélt, hogy térfigyelő kamerákat szerelnek fel Kiskunlacháza forgalmasabb pontjaira. Céljuk, hogy a 9000 lakosú településen rendőrőrs létesüljön.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×