Infostart.hu
eur:
365.71
usd:
321.45
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

A főbíróról szavaznak ma a parlamentben

A Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről szavaz hétfőn az Országgyűlés. A képviselők döntenek a 2009-es költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványokról is.

Sólyom László köztársasági elnök Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az államfőnek azért kellett ismét főbírót jelölnie, mert az Országgyűlés idén május 26-án nem választotta meg előző jelöltjét, Baka Andrást.

A Fidesz, a KDNP és az SZDSZ már jelezte: támogatja az államfő jelöltjét, az MSZP és az MDF hétfőn alakítja ki álláspontját. Az Országgyűlésnek kétharmados többséggel kell döntenie a jelöltről.

Dönthetnek az önkormányzati bizottság által beterjesztett, a közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról, amellyel a Ház eleget tenne az Alkotmánybíróság által szabott jogalkotási kötelezettségnek, és bár nem mondaná ki a közigazgatási hivatalok regionális működését, ezt - a mindenkori kormány döntésétől függően - a gyakorlatban lehetővé tenné.

A 2009-es költségvetéshez több mint száz kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők.

Jövő nyártól gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt, ha az Országgyűlés megszavazza az erről szóló törvénymódosítást. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára korábban az InfoRádióban elmondta: a javaslat értelmében a gyerekeknek egyszerűbben igényelhetnének TAJ-kártyát és adóigazolványt is. Avarkeszi Dezső szerint az új szabályozással olcsóbb lehet az utazás, hiszen a szülőknek nem kell kifizetniük az útlevél költségeit, ha uniós tagállamba indulnak.

Szavaznak a képviselők az egészségügyi törvényeket módosító javaslatokról is, amelyek szerint a járóbeteg-ellátásban - hasonlóan a kórházaknál - bevezetik a területi ellátási kötelezettséget. Ha a képviselők támogatják a szociális törvények megváltoztatását, akkor a segélyezési rendszerben a pénzbeli ellátások helyett a közfoglalkoztatásra és a képzésre helyeznék a hangsúlyt.

Az Országgyűlés napirend előtt Antall József néhai miniszterelnökre emlékezik a politikus halálának 15. évfordulója alkalmából. Az MDF egykori elnöke Magyarország rendszerváltás utáni első szabadon választott kormányának miniszterelnöke volt 1990 és 19993 között. Antall József 1993. december 12-én hunyt el.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×