Infostart.hu
eur:
366.62
usd:
322.39
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Kövér: Gyurcsány mindent megtesz, hogy kitörölje az emberek fejéből, ami történt

Az őszödi beszédben foglaltak egyenes következménye Magyarország jelenlegi helyzete - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz Országos Választmányának elnöke. Kövér László hozzátette, a magyar értelmiség nem ismertette meg az emberekkel az összefüggéseket, hanem jelentős részük közreműködött a kormány hazugságainak sikeressé tételében.

Nem a globális pénzügyi válság az oka, hogy Magyarország nyomorult, csaknem tragikus helyzetben van: már 2007-ben is jelentősen lelassult, a nulla felé közelített a magyar gazdaság növekedése, pedig akkor még nem mutatkozott a krízis - mondta a Fidesz Országos Választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kövér László szerint mindaz, amiben élünk, következménye annak, amiről az őszödi beszédről szólt: a hazugságoknak, a manipulációnak, a nem kormányzásnak.

A politikus közölte: a miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek fejéből kitörölje, ami történt, és úgy állítsa be saját nyomorúságukat, mintha annak oka valamiféle tőle független tényező lenne. A Fidesznek ugyanakkor az a kötelessége, hogy felhívja a figyelmet a múlt és a jelen problémáinak összefüggéseire - fűzte hozzá.

A magyar értelmiséget is bírálta Kövér László: szerinte annak jelentős része közreműködött a hazugságok sikeressé tételében.

Romló közbiztonság

Az egzisztenciális lecsúszással küszködő magyar társadalom azt a terhet már nem bírja el, hogy nincsen biztonságban a mindennapokban - mondta a Fidesz Országos Választmányának elnöke.

Bár az ORFK honlapján közzétett adatok szerint 2003 és 2007 között nagyjából ugyanannyi emberölés történt Magyarországon, és nem volt jelentős változás az erőszakos bűncselekmények számában nem, Kövér László szerint mégis rosszabb a közbiztonsági helyzet. "Az emberek ezt gondolják" - fogalmazott.

A fideszes politikus szerint a szűken vett bűnözés kategóriájánál jóval szélesebb az erőszaké, elég csak az iskolán belüli erőszakról szóló hírekre gondolni. Az, hogy a bűnüldöző szervek például a lopások jelentős részét szabálysértésnek tekintik, és nem hajlandók velük foglalkozni, nem javítja sem a közbiztonságot, sem az arról alkotott közvélekedést - magyarázta.

Kövér László úgy véli, az olyan brutális eset, mint a kiskunlacházi gyilkosság, nem önmagában értékelendő: az emberek jelentős része számára egy folyamat újabb állomása, tetőzési pontja. Az ott alakult spontán utcai demonstráció, több ezer ember tiltakozása azt mutatja, hogy baj van - fűzte hozzá.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×