Infostart.hu
eur:
353.4
usd:
305.33
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Eredjen Ön is a világ legveszélyeztetettebb madarának nyomába!

A világ egyik legritkább madaraként számon tartott vékonycsőrű póling felkutatására kéri a Föld minden hivatásos és amatőr madármegfigyelőjét a Brit Madárvédők Királyi Társasága. Ez olyan, mint a Szent Grál keresése - fogalmazott Nicola Crockford, a társaság egyik tagja. A madárvédők fényképpel, térképpel és a madár hangjának felvételeivel segítik az akcióban résztvevőket, akik között magyarok is lesznek. A vékonycsőrű póling költőhelye ugyanis ismeretlen, de télen Irántól a Közel-Keletig bárhol, így Magyarországon is felbukkanhat. Az utolsó példányt 1999-ben látták Ománban - mondta az InfoRádiónak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója.

A világ legveszélyeztetettebb, a kihalás szélén álló madárfajai közé tartozik a vékonycsőrű póling, amelynek költőhelye egyelőre ismeretlen. A szakértők csak annyit tudnak, hogy a madár mediterrán területeken telel, és Magyarország fölött is elvonul - mondta az InfoRádiónak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója.

A vékonycsőrű, akárcsak a többi póling, elsősorban vizes területeken él, a legtöbbször Marokkó és Tunézia tengerpartjain figyelték meg. Vonulás közben is vizes tájakon fordul elő, nálunk például Kelet-Magyarországon, a Hortobágyon látták többször - tette hozzá Halmos Gergő.

Azoknak, akik csatlakoznának a Brit Madárvédők Királyi Társaság pólingmegfigyelő akciójához tavasszal, a vonulás időszakában érdemes nyitott szemmel járniuk. Ha valaki lát egy példányt, és bejelentése nyomán sikerülne megfogni azt,műholdas jeladóval lehetne megjelölni, így kiderülne, hol is költ - magyarázta az MMTE igazgatója.

Mivel az utóbbi években nem érkeztek hírek arról, hogy vékonycsőrű pólingot láttak volna valahol, lehetséges, hogy már kihalt - mondta Halmos Gergő. Hozzátette: ez az utolsó próbálkozás, hogy most, amikor sokan figyelnek rá, megtalálják a néhány fennmaradt példányt. Ha sikerül, minimális esély van még arra, hogy megmentsék a fajt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×