Infostart.hu
eur:
366.86
usd:
322.74
bux:
151417.59
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Januárban nem lesz gázáremelés - a nap legfontosabb hírei

Nem változik a lakossági és közüzemi földgáz ára január elsején - közölte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca élére jelölt Molnár Csaba. A politikus a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Magyar Energia Hivatal javaslata 10 százalékos áremelésre vonatkozott. Közölte: a döntésnél a földgáz világpiaci ára és a forint-dollár árfolyam változása mellett figyelembe vették a társadalompolitikai tényezőket is.

A kormány hatpontos terve

Hat pontból álló tervet állított össze a válság kezelésére, a gazdasági stabilitás biztosítására a kormány - mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára. Keller László Visegrádon, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által szervezett konferencián közölte: a terv megvalósítására az uniós pénzek átcsoportosításával együtt 1.400 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Hangsúlyozta: a stabilitás érdekében a kiemelt feladatok között szerepel a munkahelyek megtartása, az új munkahelyek teremtésében pedig járulékcsökkentő konstrukciók bevezetésével igyekezik érdekeltté tenni a vállalkozókat a kormány.

Demonstráltak a BKV-s dolgozók

A BKV gazdasági helyzetének rendezéséért demonstráltak a buszágazatot képviselő szakszervezetek. A sztrájkbizottság szóvivője hangsúlyozta: azt kérik, hogy az állam növelje a normatív támogatást, teremtse meg a cég stabil működését, a főváros pedig vállalja át a BKV 80 milliárd forintos tartozásából keletkezett kamatterheket. Nemes Gábor emlékeztetett: december 18-án félnapos munkabeszüntetést tartanak a BKV buszágazatának dolgozói, ha december 15-ig nem teljesülnek követeléseik.

Normakontrollt kér az államfő

Előzetes normakontrollt kért az emberi méltóságot védő törvényről az államfő. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint Sólyom László azt kifogásolja, hogy a jogszabály számos ponton nem ad lehetőséget mérlegelésre, ezért sérti a szólásszabadságot. A törvény megteremti a lehetőségét annak, hogy - személyiségi jogai védelme érdekében - bárki bírósághoz fordulhasson akkor is, ha a sértő magatartás nem közvetlenül őt, hanem egy olyan csoportot érint, amelynek tagja. Az államfő szerint a jogszabály nem ad lehetőséget annak mérlegelésére, hogy a felperes valóban tagja-e a sértett közösségnek, illetve hogy azzal kellően szoros-e a viszonya. A törvény emellett nem tisztázza az ehhez szükséges bizonyítási kötelezettségeket sem.

A köztársasági elnök a parlamentnek is visszaküldött egy törvényt

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az uniós tagállamokkal folytatott bűnügyi együttműködésről szóló, és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló törvényt az államfő. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint Sólyom László azzal indokolta döntését, hogy a november 10-én elfogadott törvény hatályba lépéséig nem állt rendelkezésére az az idő, amelyet az Alkotmány a kihirdetés megfontolására biztosít.
Decemberben kezdődik a földalapú támogatások kifizetése

Decemberben a korábban vitásnak ítélt esetek többségében is megkezdik az összesen mintegy 80 milliárd forint földalapú támogatás kifizetését - közölte a Magyar Agrárkamara főosztályvezetője. Téli Róbert emlékeztetett: a 188 ezer igénylésből több mint 37 ezret kérdőjelezett meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Még mindig nem tudni, hol lesz az államfői találkozó

Még mindig bizonytalan, hol találkozik december 6-án a szlovák és a magyar köztársasági elnök - mondta a szlovák elnöki szóvivő. A magyar Köztársasági Elnöki Hivatal kedden azt közölte, hogy a két államfő Esztergomban találkozik. Marek Trubac szerint a dátum megfelel a szlovák államfőnek, de a színhelyben a két elnöki hivatal még nem egyezett meg.

Katonai gépet küld az uniós delegációért Mumbaiba Franciaország

Katonai szállító repülőgépet küld az indiai Mumbaiban rekedt európai parlamenti delegációért az unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország. A magyar külügyi tárca szóvivője azt mondta: a fedélzeten lesz Glattfelder Béla néppárti európai parlamenti képviselő, valamint Császi Levente bizottsági szakértő is. Az India pénzügyi fővárosában két luxusszállodában és több másik helyszínen végrehajtott szerdai támadásoknak hivatalos források szerint 125 halálos áldozata és 327 sebesültje van. A halottak között a legfrissebb hírek szerint öt külföldi - egy német, egy brit, egy japán, egy ausztrál és egy olasz állampolgár - van.

Szükségállapot a bangkoki reptereken

Thaiföldön szükségállapotot rendelt el a miniszterelnök a bangkoki repülőtereken, miután azokat blokád alá vették a kormányellenes tüntetők. Szomcsai Vongszavat televíziós beszédésben azt hangsúlyozta: az intézkedés csak átmeneti jellegű lesz, és annak célja a közszolgáltatások működésének biztosítása.

Címlapról ajánljuk
Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Az óriásplakátok mintegy kilenctizedét meg kellene szüntetni a közterületi reklámok szabályozásának tervezett szigorítása miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának vezetője. Bauer Tamás szerint a változtatás több száz vállalkozás működését veszélyeztetné, és a reklámfelületeknek helyet adó ingatlantulajdonosok is bevételtől esnének el.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten esnek az európai részvénypiacok. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×